A recept tavalyhoz képest csak finomult, de javarészt a készítők mit sem változtattak a koncepción. A számításuk be is jött, a finálé nézettségi csúcsot hozott és az egész szezon jól muzsikált. Az első szezonhoz képest jóval több mágiával spékelték meg a második évadot, amely jót tett, felpezsdítette a Game of Thrones-t, amikor néha elálmosodott, ugyanakkor még mindig a cselszövés, a dialógusok strukturáltsága és a karaktermomentumok uralkodnak. De idén több harc kellett, mert az ígéret szép szó, ha betartják örülünk. A tovább mögött előfordul néhány spoiler, szóval aki az utolsó részt még nem tette magáévá az kalkuláljon ezzel.

Idén az első szezon fináléjával ellentétben, nem csalódtam a tizedik részben, mi több szerintem javában erősebb volt, mint az azt megelőző csata, ahol azért akadtak szintén hatalmas pillanatok. A rengeteg karakter közül sajnos pont az egyik legérdekesebb (Daenerys) kopott meg kissé az elhanyagoltsága miatt, ezért kifejezetten jó pont, hogy a fináléban igyekeztek ezen javítani (Khal Drogot vissza a sorozatba!). A szezon karakterkibontások szempontjából olykor zárlatos volt, nem mindig hozták azt a színvonalat, ami várható volt tőlük, de ez inkább az írók és a túlzsúfoltság számlájára írható. Ennyi figurát nem könnyű úgy mozgatni, hogy az folyamatosan feszes és érdekes tudjon maradni. Viszont ha említenem kéne, akkor ez kifejezetten Tyrion idénye volt, még ha végül alul is maradt egy mutálódott herripotter-sebhellyel az arcán. Peter Dinklage kiváló játékán túl a karakter olyan gyönyörűen mozgatta a szálakat, kavarta a szart és mentette meg mindenki seggét, hogy azt hétről hétre öröm volt nézni. A másik oldalon Jamie Lannister szintén kellemes pillanatokat okozott, főleg amikor villogtatta a cinizmusát.

Dupla annyi akció azért tavalyhoz képest most sem volt, de valamelyest több, viszont ami fontosabb jobban kivitelezett csatákat láthattunk. Főleg látvány szempontjából tudtak megújulni illetve tökéletesíteni, ami a mágián, a fantasy részen látszott meg leginkább, amit muszáj dicsérnem egy kicsit. Sárkányok, démonok, kopasz varázslók és a Walking Dead fantasy-re átültetett szekciója jócskán emelt a szinten, kár, hogy az utóbbi csupán egy cliffhangerre volt elég - mondjuk ennél szarabb átívelést soha. A minimálisan növelt költségvetés minden centje ott van ezeknél a részeknél, és tévés szinthez mérten bőven minőségi a látvány.

A finálé utolsó jelenetei külön bekezdést érnek. Ugyan én folyamatosan azt mormoltam a bajszom alatt, hogy Ned Stark, Ned Stark, gyere vissza!, mert az lett volna az igazi fordulat, ha zombilovon visszavarrt fejjel belovagol a süvítő szélben Sean Bean, de ennek ellenére a Mások serege így is odavert. Főleg a maszkmesterek keze munkáját dicsérendő vezérük. És ami talán fontosabb, hogy a harmadik évadban ez a "hadsereg" sokkal előbb létjogosultságot nyerhet, belemélyesztheti a vastrónra törő vezetők katonáiba a fogait. Mert az első évad végén sikoltó sárkányok, ugyan szintén remek zárásnak bizonyultak, de a szerepük a második évad láttán messze nem volt jelentős. Ezúttal másképp lehet a zombik esetében, de Daenerys végre-valahára erősödő karaktere is nekiindul a harcnak. Havas Jon tiszteletbeli vadakká avatásának is lehetnek olyan várt és nem várt következményei, amik befolyásolhatják majd az erőviszonyokat. Kissé túl sok a "Ha", és ehhez valószínűleg még több pénz kell majd, de bízzunk benne, hogy a hype és a körülmények lehetővé teszik majd egy grandiózus harmadik évad létrejöttét. Mert bár a második évad jó volt, de közel sem vált azzá. Mint egy előző posztban mondtam: idő kérdése. 7/10