Egyáltalán nem indokolatlan az az ambivalencia, amely fellép mikor a néző a stáblistánál konstatálja, hogy látott egy egész jó ötlettel, korrektül kivitelezett gengsztervígjátékot, majd megtudja, hogy Luc Besson rendezte (és részben írta). Ugyanis nem tudom eldönteni, hogy haragudjak rá, amiért megint csak egy élvezhető közepesig vitte a szintet vagy dicsérjem meg, mert ezúttal nem egy kurva bérgyilkos áll a középpontban. A Vérmesék ugyanis közepes film egy-két tagadhatatlanul remek pillanattal. Akár Besson karrierje.
Mr. Nishi (Takeshi Kitano) nem a szavak embere. Előbb szúr evőpálcikát a szemgödrödbe, mint hogy kérdezzen vagy akár csak egy elharapott választ is odabökjön a kérdésre. Ha a sorsnak van az a bizonyos sokat emlegetett keze, akkor az úgy elverte ezt az egykor kiváló zsaruként tevékenykedő fickót, hogy már szavak sem maradtak benne. Csak erőszak, brutalitás, hatékonyság - a többit kitépte az élet. Miután az alig néhány éves kislánya meghal, a feleségéről kiderül, hogy menthetetlenül haldoklik, egykori kollégája és legjobb barátja pedig távollétében kap golyót egy gengsztertől, akit közösen kellett volna megfigyelniük, aminek következményeként lebénul.
Egyenesen meglepetés az a tény, hogy egy minőségi csatorna ennyire erős castinggal és alapfelállással végül csak egy erős közepessel tudott kezdeni. Mark Strong és Lennie James párosa igen meggyőző, a mocskos Detroit mocskos zsarujai szerepkörében, de ez a kezdőepizód mégis szürkére és talán túl borongósra sikerült ahhoz, hogy azonnal berántsa az embert.
A változás mindenkit elér. Legyél fekete vagy fehér, állj bármelyik oldalon, ha benne vagy a játékban - márpedig mindenki benne van, ahogy Omar mondja -, akkor alkalmazkodnod kell. Az ideológiáidat vesd a kukába, mert ha nem így teszel vagy holtan, vagy lefokozva végzed. Oldaltól függ. A törvény csak egy papírcetli, ami a koszos, ampullákkal és hullákkal teli sikátorokban frászt sem ér. De még a polgármesteri székben sem sokat nyom a latban.
