Egyáltalán nem indokolatlan az az ambivalencia, amely fellép mikor a néző a stáblistánál konstatálja, hogy látott egy egész jó ötlettel, korrektül kivitelezett gengsztervígjátékot, majd megtudja, hogy Luc Besson rendezte (és részben írta). Ugyanis nem tudom eldönteni, hogy haragudjak rá, amiért megint csak egy élvezhető közepesig vitte a szintet vagy dicsérjem meg, mert ezúttal nem egy kurva bérgyilkos áll a középpontban. A Vérmesék ugyanis közepes film egy-két tagadhatatlanul remek pillanattal. Akár Besson karrierje.

De Niro utóbbi munkáiban valójában már nem is színészkedik. Csak dolgozik. Pénzt keres. Neki ezek a szerepek, ahol holmi volt maffiózót kell eljátszani, aki családjával tanúvédelemben él, nem színészet, hanem munka. Rutinos, gyakorlatias pénzkeresési forrás. Ellenben Michelle Pfeiffernek is az, mégis nézzétek meg mennyi energia van abban a nőben. A hivatás iránti szenvedély. Pedig ez csak egy szaros vígjáték.

Viszont van egy pillanat - tényleg csak egyetlen pillanat - a filmben, ahol De Niro szemében látod a csillogást. Látod a szenvedélyt. Ironikus, de piszkosul eltalált dramaturgiai fogás (ezért megveregetném Besson vállát), amikor az öreg, megvénült maffiózó a Nagymenőket nézi. Hatásvadászabb valószínűleg már nem is lehetne, de az egész jelenet működik, behúz.

A Vérmesék és a rendező hibája egyébként, hogy képtelen eldönteni komolyan vegye-e filmjét vagy sem. Pedig jól áll neki a komolytalanság, a gengszterhumor ül, a karakterek szépen visszaadják, amit kell, erre Besson fogja magát és olyan erőszakos mészárlást rendez a végén, hogy csak pislogsz a képernyőre: ez meg mi a fasz volt?!. Az utolsó mészárlásjelenet, annyira kilóg, hogy gyakorlatilag KIESIK a kontextusból, az atmoszférából, az egész rohadt moziból.

Igazából amnézia nélkül is feltételezhetően gyorsan fog törlődni az agyad merevlemezéről, de egy két pillanat megmaradhat azok számára, akik gengszterfilmbuzik. Nekik feltétlen ajánlott. 6/10