Tom Cruise, arcán cizellált műgonddal old meg egy többszörös gyilkosságot két óra alatt, amelyet az általa játszott Jack Reacher-nek valójában két tár kilövése között kellene, de még maradna ideje egy kávéra. Szupertitkos, szuperintelligens, szupergyors, szuperprofi ügynök, aki inkább egysorosokat puffogtat, mint fegyvereket. Sérthetetlen. A lófaszt. De annak adja el magát. Szuperkrimi a köbön.
Megfejthetetlen talány, hogy Cruise mi a fenét keres egy film mögött, melynek nem csak, hogy a cselekménye lapos, mint Kristen Stewart mellkasa, de még az akciójelenetek is egy végstádiumú rákos aktivitásával vetekszenek.
Szerencsétlen Rosamund Pike annyira kiakad az ártatlan emberek gyilkolászásától, hogy egyenesen szomjazza a faszt. Zavarba ejtően árad a szappan szag, amikor az elitkatona a puncijánál fogva húzza az ügyvédnőt, aki bámulatos módon dől be az ordas nagy közhelyeknek, amik a topgunos mosolyt újra és újra felöltő szájon keresztül áradnak.
De a legnagyobb erények ehhez a szájhoz és Christopher McQuairre szövegkönyvéhez köthetők. Ugyanis az egoista egysorosok harsányabbak, mint egy klasszik buddy-cop komédiában és Cruise alacsony, de magabiztos karizmája mentén kiválóan adagolja őket.
Nem úgy, amikor ütni kell. Megtanultuk már négyszer, hogy nincs lehetetlen misszió, pláne Ethan „örökké-futok” Hunt számára, úgyhogy csak nézünk, mint a britek a hóesésre, hogy hol van az adrenalinkúptól ide-oda pattogó és lövöldöző Tomkrúz. Valószínűleg pont úgy elveszett a kiszámíthatóságtól fingszagot árasztó kétcentes forgatókönyv lapjai között, mint szegény-szerencsétlen Werner Herzog zsigereiből elmebajt párologtató szociopata veterán karaktere.
Mert elhiszem én, hogy a Lee Child regény fasza, élvezetes ponyva, de, hogy a film két kontinensnyi távolságra esett tőle az hótziher. Még a végén képes elhitetni velünk, hogy John McClane fia – Jai Courtney – egy tök jó színész lehetne. Csak nem az.
Az a két akciójelenet meg már csak éppenhogy annyit ér, mint szarnak a pofon. Habár legalább jól esik, amikor kiosszák. 4/10
