Shrek kalandjai a negyedik felvonáshoz érkeztek – kérdés, hogy mindannyiunk kedvenc ogréje a harmatgyenge harmadik rész óta meg tudott-e újulni annyira, hogy ismét egy szórakoztató filmmel örvendeztessen meg minket? A válaszom egy nagyon halovány igen, bár azt hozzá kell tennem, hogy az első két rész színvonalának csak messziről integet, és a rengeteg lehúzó kritika ellenére én mégis egészen kellemes kikapcsolódásnak találtam.
Sohasem a rendkívül egyedi és újszerű történetéről volt híres a franchise, sokkal inkább az érdekes karaktereinek és jópofa humorának köszönhette a sikert. Erre azonban túl sokáig nem lehet építeni, hiszen a folytatásokban már nincs szükség karakterépítésre, így bármennyire is kedveljük őket, ütős történet nélkül bizony kiszámíthatóvá, unalmassá, és előbb-utóbb erőltetetté válnak. Az írók is rájöttek, hogy nagy változtatásokra van szükség, de ennyire nagyok azért talán mégse kellettek volna. Lássuk, mit eszeltek ki:
Shrek már nem a régi; amellett, hogy az egykor minden emberben félelmet keltő ogrétől már senki nem riad vissza, még szeretett mocsarából is turistalátványosságot csináltak. Mindennél jobban szeretné visszakapni ijesztgetéssel és dagonyázással teli régi életét legalább egyetlen napra, és erre lehetősége is nyílik, amikor a sors összehozza őt egy apró termetű, ám annál nagyobb hataloméhséggel bíró varázslóval, Rumpelstiltskinnel, aki csúnyán rászedi hősünket, így Shrek nem sokáig élvezheti egy „igazi ogre” hétköznapjait, mert hamarosan egy olyan világban találja magát, ahol Rumpelstiltskin az uralkodó, ő pedig sohasem találkozott Fionával. Egyedül rá vár a feladat, hogy rendet tegyen Túl az Óperenciánban, valamint visszaszerezze szerelmét, és megmentse barátait.
Magával az ötlettel semmi gond nincsen, mégis valahogy kiaknázatlan maradt. Talán túl sok mindent szerettek volna belezsúfolni a készítők, de ettől csak szétszórt és átgondolatlan lett az egész. Próbál újszerű lenni azzal, hogy gyökeresen felforgatja a mesevilágot, de közben fél kézzel az első részbe kapaszkodik, hiszen Shreknek újra végig kell járnia a Fiona szívéhez vezető utat. A legújabb divatnak megfelelően szomorkodós jelenetekből is szokatlanul sokat kapunk, de szerencsére az elmúlt egy-két év animációs filmjeihez képest humorból is lényegesen több van. Természetesen a kötelező tanulság sem maradhat el, aminek hatására könnyen magunkra ismerhetünk az elégedetlen Shrekben.
A mondanivalón kívül is vannak ám jó pontjai a filmnek. Ilyen például a Shrek nélküli világ ábrázolása, vagy az akciódús jelenetek, amik kellőképp pörgősek és látványosak, a nevetésről pedig Szamár és Kandúr gondoskodik, akik a látszat ellenére még ebben a kietlen világban is elemükben vannak. A régi, ismerős karakterekkel nincs is különösebb gond, de az újak bemutatkozása nem lett az igazi. Nem arról van szó, hogy kevésbé érdekesek vagy fantáziátlanok, csak egyszerűen túl keveset mutatnak magukból. Rumpel egyáltalán nem hiteles gonosztevő, és a boszorkányhadsereg is jóval több lehetőséget rejtett magában, de ez igaz az ogre-táborra is, plusz a fejvadászt is szívesen megismertem volna egy kicsit jobban, mert ő az, aki a legkevésbé illik bele a képbe.
A grafika egyébként a legfőbb pozitívuma a filmnek; a tájak, az épületek és a karakterek is szépek. Ehhez jön még a nem túl jól összerakott, de azért érdekes történet, valamint pár néha szomorkodós, máskor meg egészen humoros és szórakoztató jelenet, amik néhány pillanatra felidézik az első részek hangulatát. Sokat nem szabad tőle várni, de egy 6/10-es élménynek bőven elmegy.
A Disney ritkán okoz csalódást, ám legutóbbi hercegnős produkciójuk, a hagyományos technikával készült A hercegnő és a béka mégis csak egy teljesen átlagos mese lett. Disney-ék pedig ezt nem nézhették tétlenül, így visszakanyarodtak a CGI-hez, új koncepciót eszeltek ki, és megalkották az Aranhyaj és a nagy gubancot.
