A kráterarcú Danny Trejo 66 éves korára megérte, hogy legenda váljon belőle, amit Robert Rodriguez alapozott meg neki 2007-ben egy kamutrélerrel. Úgy tűnik 3 év kellett neki, hogy elgondolkodjon, mit akar erre felépíteni egy egész estés mozihoz, de az én tippem inkább az volna, hogy egyik este beszívott a hawerjaival és 4 perc alatt összedobta a történetet, aminek a legfőbb mondanivalója az lett, hogy Machete kibaszottul kinyír mindenkit, a vérrel nem spórolva. Ehhez, azért úgy gondolta szól még pár nagyágyúnak, hogy az üres részeket dobják már fel egy kicsit, nehogy úgy kelljen éreznünk csorba az a forgatókönyv. Persze nyilván senki nem a mondanivaló miatt hullatott el pár könnycseppet, ennek a gyöngyszemnek a nézése közben, csak az eszetlen röhögését nem tudta kordában tartani, a monumentális akcióironikus túlzások miatt. Valahol itt érhette el a célját Rodriguez, mert a Machete veszettül szórakoztató A kategóriás B mozi lett.

Akik nem tudtak kibékülni vele, hogy Paul W. S. Anderson Resident Evil filmjei messziről sem emlékeztetnek a játékra, azok örülhetnek, hiszen pont nekik készült a Bioterror. Full CGI az egész, ráadásul teletömték utalásokkal a játékokra, és az sem elhanyagolható szempont, hogy a főszereplő maga Leon S. Kennedy, aki az egyik legnagyobb rajongótáborral bíró karakter a Resident Evil világában.

Az első rész csak bemelegítés volt, a zombivadászat most veheti kezdetét igazán. Néhány ember ugyanis véletlenül kiengedi a fertőzötteket a Kaptárból, akik nem sokat szarakodnak, hanem egyből ellepik a várost, amit ezért gyorsan karantén alá vonnak (értsd: lezárják az összes kijáratot). A túlélők egy maréknyi, szedett-vedett csapattá kovácsolódnak össze, és Alice vezetésével, no meg egy tudós segítségével kiutat keresnek ebből a pokolból. Az egyetlen lehetőségük az utolsó helikopter, aminek az indulásáig nincs sok idő, és még a tudós lányát is ki kell szabadítani.

Most sem bonyolították túl a történetet; annyi a lényeg, hogy el kell jutni a város egyik végéből a másikba, anélkül, hogy a zombik vacsorájaként végeznék. Az első részben elég sok kérdés maradt megválaszolatlanul, ezek közül néhány szál most elvarrásra kerül, de még így is csak nő a kérdőjelek száma. Bekerül pár új karakter is a képbe, többek közt a játékból ismerős Jill Valentine és Carlos Olivera személyében. Elég hangsúlyos szerepet is kapnak a filmben, méghozzá annyira, hogy Alice-t kicsit a háttérbe is szorítják, de ez nem zavaró, mivel a játék egyes részeiben is különböző karaktereket irányíthatunk. Egy civil is bekerül a csapatba, akinek túl sok jelentősége nincs (egyelőre?), ő inkább csak egy kis humort csempészik a filmbe.

Feltételezem, nem nagyon kell bemutatnom a Resident Evil játékot. Ha nem is játszott vele mindenki, legalább hallásból illik ismerni. Mivel nekem csak az első és az ötödik részhez volt szerencsém (és csak az utóbbit toltam végig), így a történetet csak nagyvonalakban ismerem, de azt kell, hogy mondjam, eléggé szabadon kezelték a forgatókönyvírók.

Magyarul köze nincs a játékhoz. Ez persze így nem teljesen igaz, mivel itt is ugyanúgy jönnek és harapnak a zombihordák, meg persze hullanak a töltényhüvelyek. Hogy miért történik mindez, az a filmből kiderül, de a sztoriról most legyen elég annyi, hogy az amnéziás Alice egy csapat kommandóssal lent reked a Kaptárnak nevezett földalatti laboratóriumban, ahol legnagyobb meglepetésükre élőhalottakkal találják szemben magukat, ráadásul az egész létesítmény egy nagyon okos számítógép vezérlése alatt áll, aki nem valami segítőkész.

Mivel manapság nem sok nézhető vígjáték akad, úgy gondoltam, egy régi pótolnivaló darabhoz nyúlok, amit elég sokan ajánlanak és kedvelnek (akár a neten is). Nem bántam meg, jó választás volt, jó poénokkal és egy ambíciózus ötletfelütéssel.

Ez az ötlet az, hogy Peter (a főszereplő) egy hipnoterapeuta segítségével eléri azt az állapotot, amikor megszűnnek a gátlásai, és magasról tesz a munkájára. A csavar, hogy ez csak néhány percig kellene tartson, ám a terapeuta közvetlenül az állapot elérése után gutaütést kap és Peter úgy marad. Mindez azért fontos, mert nincs más amit jobban utálna ennél az irodai robotmelónál. Minden egyes nap kínszenvedés a folyamatos csesztetésekkel, a hétvégi plusz munkával, ezt pedig csak tetőzi, hogy nem fizetik meg rendesen, ahogy illene. Emellett van két hawerja, akik a kollégái, ők is mélyen együttéreznek. Ez az állapot pedig azt eredményezi, hogy Peter magasról szarik a munkára, pecázni jár, hidegen hagyja a főnök dirigálása és az épp bekövetkező leépítéssel sem foglalkozik. Emellett beújít egy Jennifer Anistont is. Több poént is fel lehetett volna fűzni erre az ötletszálra, de alapvetően humorgazdag a film. Egy szórakoztató majd másfélórát bíztosít nekünk.

A Fűrész alkotóinak új filmjeként volt beharangozva a Collector, de mielőtt bárkinek is felcsillannának szemében a remény szikrái, el kell árulnom, hogy az alkotók címszó alatt a 4-7. rész íróit kell érteni. Mint tudjuk, akkor kezdett el igazán lefelé csúszni a lejtőn a széria, amikor Marcus Dunstan és Patrick Melton ragadta magához a papírt és a tollat, de nem kell kétségbe esni, mert a Collector minden hibája ellenére is egy jó film.

Az alapötlet egyszerű, de nagyszerű: egy viharos éjszakán véletlenül pont abba a házba tör be egy tolvaj, ahol éppen egy sorozatgyilkos éli ki beteg vágyait. Amikor tolvajunk, Arkin rájön, hogy nincs egyedül, már lelépni is késő, mert a kijáraton időközben megszaporodtak a zárak. Nincs más választása, részt kell vennie a játékban. Csak az a gond, hogy ezen a bulin a Gyűjtő a házigazda, és nem igazán csípi a hívatlan vendégeket.

Már nem azok az idők járnak, amikor nyugodt szívvel ülhettünk be egy animációs filmre, biztos tudatában annak, hogy remekül fogunk szórakozni, kortól függetlenül. Elég sok gyenge eresztés látott napvilágot az utóbbi néhány évben, de szerencsére a Dreamworks égisze alatt készült Így neveld a sárkányodat nem tartozik közéjük. Így kellene talán néhány rendezőt is megnevelni, hogy megtanulják, hogyan lehet nulla ötletből látványos és élvezhető mesét rittyenteni.

2004-ben Arany Málnára jelölték, és azóta is eléggé megoszlanak a vélemények a Texasi láncfűrészes mészárlás című, 1974-es film remake-jéről, én mégis azt mondom, hogy ne hallgassatok ezekre a rossz szájízű megjegyzésekre, mert ez egy nagyon is szórakoztató horror, amit egy-két évente simán újra elő lehet venni.

Fekete-fehér, áldokumentarista felvételekkel indít a film, de nem kell megijedni, nem sokáig marad ilyen. Ez csak afféle csőbe húzás a készítők részéről, hogy elhitessék a gyanútlan, naiv nézőkkel, hogy igaz történetet feldolgozó képsorokat látnak. Tény, hogy egy kevés köze akad azért a valósághoz, hiszen Bőrpofa karakterét egy Ed Gein nevű, kissé elborult emberről mintázták (akárcsak Hannibal Lectert), aki azzal szórakozott, hogy halottakat ásott ki a temetőből, majd a belőlük készített különféle díszítőelemekkel dekorálta ki a házát. Később azonban rájött, hogy frissebb alapanyaggal jobb dolgozni…

Gevin: Ha összegeznem kellene Alexandra Aja legújabb művét, akkor ezt mondanám: a vér és a csöcsök eszméletlen mennyiségű arcba tolása volt a koncepciója. Minden viccet beleértve, ez nem az a horror, ahol megijedsz vagy félsz, hanem az, ahol önfeledten tudsz szórakozni és nevetni, mert ezt nyújtja, egyáltalán nem veszi komolyan magát, még arra a pillanatra sem, amikor Ving Rhames elkezdi darálni ezt a kihalt halfajt. Az utóbbi évek horrorterméseinek (már amiket láttam) legszórakoztatóbb darabja lett a Piranha.

Dr.Jones: Én ezzel az utolsó mondattal egy picit vitatkoznék, de az tény, hogy nagyon jó volt a Piranha. Komolytalannak komolytalan, viszont senki ne számítson Dead Snow szintű ökörségekre, ez inkább mosolygós, mint röhögős film.

Ha azt mondanám, hogy egy maréknyi fiatal egy elzárt, lakatlan területre indul nyaralás céljából, ahol még térerő sincs, és a sötétből valami gonosz erő les rájuk, mindenkinek az amerikai tucathorrorok jutnának eszébe, melyek minden kreativitást mellőzve vonultatják fel újra és újra ugyanazokat a kliséket, miközben véresen komolyan veszik magukat. A norvég filmesek azonban úgy gondolták, hogy a komolyságot kihagyják a receptből, és egy meglepően szórakoztató horror-vígjátékkal rukkoltak elő.