Emlékszem, tavaly ilyenkor abban reménykedtem, hogy a következő év majd jobb lesz; hát most visszasírom azokat az időket, mert ez egyszerűen siralmas, amit filmes barátaink idén produkáltak. Én bevallottan iszonyú alacsonyra tettem a lécet, gondolván, hogy így csak pozitívan csalódhatok, és ez rendszerint be is jött, mert elég bőkezűen szórtam a 7-eseket, 8-asokat, de kit akarok átverni? Ez egy szar év volt, filmes szempontból legalábbis mindenképp. Persze azért voltak idén is, akikre számítani lehetett, készültek igazán remek alkotások is - mondanom sem kell -, nem volt nehéz összeválogatni őket. A róluk írt kritikákat a filmek címeire kattintva érhetitek el, de ha még úgy sem világos, hogy miért is éppen ezek kerültek be a legjobbak közé, nyugodtan lehet kérdezni, vitatkozni, kötekedni, de felőlem a saját listátokat is megírhatjátok nekünk, vagy belinkelhetitek, ha úgy jobban tetszik. Természetesen én sem láthattam minden filmet idén, de amiket igen, azok közül ezek voltak a kedvenceim:
Joggal merülhet fel a kérdés a Kedves Olvasóban, hogy ez meg mi a nagyanyám sárgarépaföldjén termett bolondító beléndeket keres itt, ahol elvileg csak az év legkiválóbb műremekeinek kéne szerepelniük? A rejtély kulcsa pedig nem a szövevényes történetvezetésben, és még csak nem is a bravúros színészi alakításokban keresendő – mert ilyenekről még csak nem is hallott a film -, viszont nincs is szüksége semmi ilyesmire, mert úgy használja ki a franchise egyetlen erősségét, a kreatív, arcon csapó halálnemeket, valamint olyan ügyesen aknázza ki a 3D technológiában rejlő lehetőségek tárházát, hogy kétségkívül az év egyik legszórakoztatóbb produkciójává növi ki magát.
9. Harry Potter és a Halál ereklyéi - 2. rész
A világ legnépszerűbb varázslótanonca, Fazekas Henrik, azaz Harry Potter idén tett pontot filmes karrierjének végére. A darkos képi világgal egybegyúrt, mágusokat, avada kedavrákat, és a jó ég tudja, milyen lényeket meg varázslatokat felvonultató, rengeteg harccal és izgalommal operáló befejező rész minden szempontból méltó lezárása lett a franchise-nak, úgyhogy Rowling mellett Daniel Radcliffe és társai is fellélegezhetnek.
Úgy látszik, lehet több százmillió dolláros költségvetés nélkül is izgalmas sci-fit készíteni, még ha az a sc-fi valójában egy akció-horror-vígjáték hibrid is, amelyben néhány fiatalkorú bűnöző próbál meg túlélni egy ufóinváziót a gettóban. Az elsőfilmes író-rendező Joe Cornish pedig remek érzékkel szlalomozik a műfajok között, a mindig vicces Nick Frost mellékszerepeltetése meg már csak hab a tortán.
Bár én alapvetően nem rajongok az autós filmekért, Nicolas Winding Refn Drive-ja Ryan Gosling faarcú sofőrjével a főszerepben a legnagyobb meglepetésemre nálam is betalált. Néhány hete még a különböző blogokon olvasható évfilmje-évfilmje kommentek ellenére se gondoltam volna, hogy helye lesz a listámon, pedig ha Gosling és Mulligan közös jelenetei nem lettek volna olyan rohadt unalmasak és érdektelenek, akkor ennél még magasabbra is kúszhatott volna.
Az év egyik legnagyobb meglepetésfilmjében egy CGI-majom iskolázza le James Francót és a többi színészt Andy Serkins és az Avatar technológiájának segítségével. Az az elképesztően élethű és hihetetlenül kifejező mimika, amivel Caesart felruházták pedig nagyobb élményt nyújt, mintha telezsúfolták volna akcióval a filmet, így az sem zavar minket, hogy maga a lázadás tulajdonképpen csak az utolsó percekben következik be.
Hogy a bokszoló robotoknak és a drámának mi köze van egymáshoz, az pár hónapja még kérdéses volt, ám Shawn Levy bebizonyította, hogy a két műfaj igenis megfér egymás mellett, és létrehozta az idei év egyik legszórakoztatóbb családi filmjét. A robotokat edző Hugh Jackman, a fiát alakító, néha idegesítő, de azért kedvelhető Dakota Goyo, valamint a nekik asszisztáló csilli-villi acélemberek egy pörgős, megindító akció-drámát rántottak össze nekünk.
4. Mission: Impossible – Fantom Protokoll
15 évvel az első lehetetlen küldetése után Ethan Hunt keményebb, mint valaha; az Impossible Mission Force legszélesebb mosolyú ügynöke ugyanis két óra tömény zúzással tért vissza a mozikba, amit kifejezetten üdítő poénáradattal tettek még szórakoztatóbbá a kedves készítők. Tom Cruise Paula Pattonnal, Jeremy Rennerrel és Simon Peggel újraformált csapata egyetlen percre sem ereszti a figyelmünket, így a Fantom Protokoll nem csak a franchise legjobba, de az év egyik legkimagaslóbb akciófilmje is egyben.
Zack Snyder agymenése nagy eséllyel pályázhat az év legmegosztóbb filmjének titulusára, mert amíg egyes körökben már-már felháborodást keltett, addig másoknak – velem az élen – fogalmuk sincs, hogy mire fel bukott ekkorát a Sucker Punch, hiszen egy hihetetlenül látványos és akciódús popcornmoziról van szó, ami egy percig se állította, hogy többet szándékozik nyújtani ennél. Az álmukban háborúzó lányok kálváriája egy izgalmas, szexi és agyament vérfürdő, ahol nem a történeten, hanem annak tálalásán van a hangsúly, az pedig káprázatosan sikerült.
Tom Hardy és Joel Edgerton egészen a dobogó második fokáig püfölték fel egymást az idén, és bármennyire is volt kiszámítható vagy helyenként hiteltelen a történet, az erős alakítások, valamint a túlzott művészieskedést és hatásvadászatot többnyire elkerülő, nyers és őszinte előadásmód meggyőzött róla, hogy a Warriornak a legjobbak között van a helye.
3, 2 1, dobpergés, és a 2011-es év legfényesebb csillaga nem lett más, mint a belga riporter, Tintin, akit Spielberg emelt ki a képregény oldalairól, és tett át egy lenyűgöző látványvilággal bíró, animációs kalandfilmbe, hogy a 3. dimenziót is meghódítva eredhessen egy nem mindennapi rejtély nyomába. Az erős nosztalgiafaktor mellett az izgalmas, fordulatos történetvezetés, a kellően eltúlzott akciók és nem utolsósorban Haddock kapitány részeges poénjai is Tintin kezére játszottak, hogy megérdemelten foglalhassa el a helyét a trónon.
