Lassacskán két hete publikáltuk a Nincs bocsánatot, azaz az utolsó westernt, amelyben Clint Eastwood a főszereplő, és a maga módján vesz elégtételt, búcsúzik el a lőportól és whiskytől szagos fennsíkoktól, ahol gyakran névtelenül lyuggatta szitává az aljas banditákat. 1964-től 1992-ig, többet közt Sergio Leone klasszikusaiban érett a még fiatal, de annál karizmatikusabb Clint ikonná a lóoperák zsánerében. 10 film, amik közt a klasszikustól a gyengébb produkciókon át, a tisztességes iparosmunkáig minden megtalálható, de egy biztos: A névvel vagy anélkül, pisztolyával igazságot tévő férfizsáner megtestesítője egyértelműen ez a borostás, mogorva fickó, aki folyton szivarral a szájában sétál és itt látható alant. Nos, vele ne kezdj ki.

A tovább mögött kronológiai sorrendben találjátok a kritikáink.

Will Munny (Clint Eastwood) egykor rabló és gyilkos volt. Azóta eltelt vagy tíz év. Két gyerekén kívül csak az a töménytelen bűntudat maradt számára, ami mardossa a lelkét. Azt a gonosz, irgalmatlan részeges vadállatot, aki se nőt, se gyermeket nem kímélt a haláltól, már vagy egy évtizede otthagyta valamelyik bűzös viszkisüveg alján. Egyetlen felesége volt az, aki ebből a züllött, mocskos, piás és zord életvitelből ki bírta rángatni, de ő már három éve halott. Will olyan, mint egy ló, akit meglőttek. Azóta is vérzik. Egy nap, amikor a pusztán lévő farmján nyakig disznószarban gázolva próbálja a malacokat terelni, beállít hozzá egy taknyos kölyök. Azt mondja Big Whiskey városában van egy kurva, akinek két fickó szétszabdalta az arcát. És ha ezt a kettőt megölik, ezer dollár üti a markukat. Will arra sem emlékszik már, hogy kell lőni. Elhajtja a fiút, aki azért jött éppen hozzá, mert a bácsikája megemlítette, hogy nála "rosszabb" embert nem talál a gyilkolásra. Vagyis ő a legjobb. Munny tudja, szüksége van arra a pénzre. Felnyergel, felkeresi régi cimboráját és útnak indulnak.

 „- Mindig így van ez.
  - Hogyan?  
  - Amint megkedvelek valakit, máris vége lesz.
  - Én azt vettem észre, hogy ha nem kedvelsz valakit, annak ugyanúgy vége lesz.”

Ahogy arról a cím is árulkodik, a kamera mindkét oldalán főszerepet játszó Clint Eastwood jó szokásával ellentétben most nem egy név nélküli, magányos lovast alakít, aki kívülállóként érkezik a városba, majd rendet tesz, s továbbáll, hanem ezúttal hírhedt banditaként szolgáltat igazságot, ráadásul ez az első westernje, amelyben nyomon követhetjük jellemfejlődésének lépcsőfokait, ahogy egyszerű, békés farmerből rettegett pisztolyhőssé válik.

A távolba meredő, homlokát ráncoló, szivart rágcsáló kalapos férfi a kabátja alatt fenyegetően megcsillanó pisztolyával újra lóra pattan, hogy a főszerep mellett ezúttal a rendezési teendőket is magára vállaló Clint Eastwood most egy cseppet sem szokványos westernfilmben forgassa fel a Vadnyugatot.

Ha John Sturges, a világ egyik legkedveltebb és legkiválóbb westernfilmje, A hét mesterlövész rendezője, és Clint Eastwood, a zsáner számos felejthetetlen hősének karizmatikus megformálója összeállna egy közös produkció erejéig, abból minimum egy klasszikus alkotásnak illene kerekednie, ám gyakorlatilag a két lángelme fénye kioltotta egymást, így próbálkozásukból csupán egy jelentéktelen, az átlagosnál is átlagosabb vadnyugati kalandocskára futotta, ami a rajongók számára is nyugodt szívvel kihagyható.

Nincs bocsánat arra, hogy kissé belepte a por és némi töltényhüvely a Vadnyugat Eastwoodja rovatunkat, amiben a fennsíkok csavargójának összes westernjét górcső alá vesszük és közlünk róla kritikát. Igaz, hogy egy maréknyi dollár sem jár érte, de az elkövetkezendőkben gyarapítjuk Josey Wales életre keltőjének lőportól és whiskytől bűzlő filmjeit.

„- Maga éppen olyan makacs, mint az öszvérem!
 - Nem, én sokkal rosszabb vagyok.”

Clint Eastwood ötödik westernfilmjének főszerepében még mindig olyan embertelen sebességgel céloz, mint mikor először lépett a Vadnyugat kietlen pusztaságának forró homokjára, és a cowboykalap is ugyanolyan jól áll neki. Természetesen az elmaradhatatlan rossz modorát is megtartotta, és ezúttal még a humorérzékét sem felejtette otthon.

Kulcsfontosságú jelenettel indul a film: a frissen vásárolt marhacsordáját békésen terelgető Jed Coopert (Clint Eastwood) 9 lovas keríti körbe, majd kötéllel keresztülhurcolják egy tavon, hogy a túlparton felakasszák egy fára. A vád, hogy ellopta a csordát és megölte a tulajdonost. Jednek fogalma sincs, hogy miket hordanak össze, kap egy lehetőséget önmaga tisztázására, ám szerencsétlenségéből kifolyólag a története sántít, képtelen bizonyítani, hogy amit állít az nem hazugság. Lógnia kell. Tökéletesen illusztrálja a film, hogy az igazságszolgáltatás az emberhez méltó tárgyalástól fényévekre áll, az előítéletek által hozott döntések és az öncélú bíráskodás az uralkodó. Az igazság fehér vagy fekete, élet vagy halál. Ezt az alapfelállást igyekszik körüljárni a film, amit Jed sajátos módján kíván bemutatni, miután túléli saját akasztását és felcsípteti a seriff csillagot mellkasára. 9 ember, aki rossz döntést hozott felette: nekik bizony bűnhődniük kell.

„Három férfi számára a polgárháború nem a poklot jelentette. Csupán egy kis gyakorlást.”

Sergio Leonét az Isten is westernfilmek készítésére teremtette. A mester pedig ezt már korábban is bebizonyította az Egy maréknyi dollárért, ill. a Pár dollárral többért című zseniális műveivel, ám csak a Dollár-trilógia befejező része lett az, ami a kiforrott, magabiztos rendezésnek hála, elsöprő erejével kíméletlenül utasította maga mögé a műfaj képviselőit, és méltán érdemelte ki a filmtörténet egyik legjelentősebb alkotásának járó pozíciót.

A cselekmény – ahogy már megszokhattuk – a pénz körül forog; ezúttal egy elásott kincs az események fő mozgatórugója. A Csúf ismeri a temető helyét, ahová a zsákokat eltemették, de csak a Jó tudja, hogy melyik sír alá, viszont a Rossznak is a pénzre fáj a foga. Egyikük sincs könnyű helyzetben, hiszen nemcsak egymással kell megküzdeniük, hanem a háborúskodó katonákkal, ill. magával a sivataggal is.

A három címszereplő első ránézésre talán nem sok közös tulajdonsággal bír, ám jobban megismerve őket, be kell látnunk, hogy nem is különböznek ők annyira. A Csúf egy körözött bűnöző, a Rossz egy bérgyilkos, a Jó pedig egy fejvadász, aki időnként összeáll áldozatával, hogy minél több városban begyűjthessék az érte járó vérdíjat. Tulajdonképpen egyetlen dologhoz értenek mindhárman: a lövöldözéshez, és mindössze egyetlen cél lebeg előttük: meggazdagodni.