Úgy körülbelül egy évtized eltelt, mióta legutóbb megnéztem John McClane első bevetését, ezért gondoltam, hogy a karácsonyi újranézős filmek közt biztos helyett szorítok majd neki. A hangulat adott volt, pláne ha az ember egy fasza kis akcióra vágyik ebben a fekete karácsonyban, mondjuk én dvd-ről újráztam de 23-án ezt mindenki megtehette az RTL-en. És talán az elején kicsit rezgett a léc, egy kis mozgólódás után végül csak elkapott jippikájé érzés.

Kissé azt éreztem úgy a 20. perc környékén, hogy ezt a darabot az a bizonyos vasfog egy hangyányit talán megrágta, a gyerekkori emlékek túlontúl megszépültek és mai fejjel megeshet mégsem üt annyira, mint akkor. A mozgolódásom és a gondolataim elmászkálása emiatt történhetett meg az első cd alatt néha-néha. Mintha kevesebb poén működött volna, mint a régi időkben, és az akciók sem peregtek annyira. Feltehetném a kérdést, de gondolom másnál ritkán esnek meg hasonlók, pláne eme vizsgálat alanyával. Nem borzolom tovább a kedélyeket, ugyanis eljött a pillanat, ahonnan szinte egy percnek tűnt a cselekmény (és ez nem a vége volt), mert annyira berántott. A kezdeti bizonytalanság után kijelenthetem, hogy McClane '88-asa megállja a helyét ma is.

A történettel nem zargatnék senkit, mert ha még nem láttad amiről most írok, akkor egyértelmű célpont a következő torrentletöltésed. Csak annyit akarnék idevetni, hogy remekül megírt példány a forgatókönyv, oltós dumákkal és egy fasza alapötlettel.

Ha van még olyan, aki nem látta ezt az alapabbnál is alapabb karácsonyi vígjátékot, az most csapja arcon magát, és azonnal írja fel a pótolnivalók listájára Griswoldék ünnepi kalandjait!

Avagy Machete Kills Before. Amikor még teljes tudatlanságban, mondhatni Rodriguez-szűzen az egyik haweromnál VHS-ről betoltuk az előtte lévő nap éjjel felvett mozit, nem gondoltam, hogy tizenpár évvel később akkora kultusza lesz, amit még Shaquille O'neil sem fog felérni. 10-11 évesen a kutya nem gondolkodott azon, hogy mennyire gázok azok a vámpírok, vagy hogy ugyanmár a kereszt akkor tényleg hatásos-e ellenük?! Fenét nem érdekelte, csak láthassuk, ahogy Clooney pofán lövi őket és közben káromkodik mi meg jót röhögünk. Ez a bejegyzés is valami ilyesmiről szól.

Elég ritkán fordul elő, hogy az ember előzetes megítélés alapján azt kapja egy filmtől, amit vár. Nálam éppen ez az eset forog fent, hiszen szinte centire azt adta a Social Network, amit a teaser és néhány vélemény olvasása után vártam tőle. Egy antiszociális, intelligens elme szülte ötlet magasabb szintre emelését. Avagy, hogy lett Mark Zuckerbergből, a Facebook alapítójából a világ legfiatalabb multimilliárdosa.


" - Na, látjátok, ez az a csaj Iwiwen."

15 éve robbant be a mozikba minden idők első egész estés animációs filmje, a Toy Story, és azonnal belopta magát gyerek és felnőtt szívébe egyaránt. Nem is csoda, hogy 1999-ben elkészült a hasonlóan magas színvonalú folytatás. A siker ellenére viszont sokáig úgy tűnt, hogy kedvenc élő játékaink már nem térnek vissza a vetítőtermekbe, de szerencsére a Pixar boszorkánykonyhájában egy kis pihenő után újra elővették a hozzávalókat, hogy 11 év elteltével megalkossák a Toy Story 3-mat.

Ryan Reynolds alakított, de mekkorát! Ebből az emberből sok mindent kinéztem volna, de azt nem, hogy így elvisz a hátán egy másfélórás, egy helyszínes thrillert, ahol a helyszín ráadásul mindössze egy istenverte koporsó. Mivel baromi nehéz spoilermentesen írni erről a filmről, megpróbálom nagyon röviden összeszedni a lényeget.

A cím magában foglalja az egész történetet: Paul Conroyt élve eltemették. Természetesen nem üres kézzel hagyták sorsára, többek közt egy pislákoló zseblámpát, egy merülő mobilt, egy öngyújtót, egy laposüveget és egy bicskát talál magánál. A kijutásra azonban ezek aligha alkalmas eszközök, így nem marad más választása, telefonon kell mielőbb segítséget hívnia. A bökkenő csak az, hogy fogalma sincs, hol van, és hogy került oda. Rövidesen elrablói is felveszik vele a kapcsolatot, akik egyre vadabb dolgokat kérnek tőle…

A posztereket és trailereket elnézegetve kérdéses volt számomra, hogy ez az ötlet megérett-e egy másfél órás produkcióra, de azt kell mondanom, hogy kihozták belőle a maximumot minden téren. Mielőtt valakiben kétségek támadnának a hitelességet illetően, például azért, mert hősünk a föld alatt telefonálgat, ahol elvileg nem kéne térerőnek lennie, megnyugtatok mindenkit, hogy szépen lassan mindenre megkapjuk a kielégítő magyarázatot. A forgatókönyv meglepően jól sikerült, az érdekfeszítő fordulatokon túl még egy jó adag társadalomkritikát is csempészett a filmbe.

Anton Corbijn senkit sem akart megvezetni, Az Amerikai az aminek már a kezdetekkor lefesti: történet egy őrlődő lelkű bérgyilkosról. Most az első gondolatotok vigyétek is tovább, és akkor elérünk a lassú drámához, a depresszióhoz, és az ezekkel az elemekkel szinten tartott feszültséget két profira csiszolt akciójelenettel toldjuk meg. Körülbelül ez Az Amerikai vázlata, és akkor most nézzünk bele kicsit jobban.

Így kell horrorfilmet csinálni vér nélkül. A franciák megint megmutatták, hogy hogyan kell leverni Hollywoodot, úgy hogy végig tudjon izgulni az ember, anélkül, hogy kifordulna a gyomra. Legjobban az tetszett, hogy mennyire brutalitásmentes az egész, és mégis körömrágós, párnaszorítós a történet. Ezzel engem százszor jobban megnyernek, mint egy Human Centipedevel.

Már az Intro teljesen bepörgetett: egy csaj és az anyja utaznak kocsival, amikor balesetet szenvednek. A muter kiszáll, hogy megnézze mi van a motorral, aztán pislantunk és el is tűnik. A kiscsaj kiszáll keresni, és elkezd furcsa hangokat hallani. Innentől nem nehéz kitalálni mi jön, de azért nem lövöm le, a lényeg, hogy nem követi el az "általános idióta viselkedés horrorfilmben" kliséket, vagy tényleg csak párat. Innentől a zsebükben voltam. A továbbiakban egy francia pár, eszméletlenül tágas otthonába megyünk, ahova betörnek ismeretlenek, és elkezdenek szórakozni velük. Mármint tényleg teljesen megszivatják a két főszereplőt. Nem az van, hogy kapásból nekik esnek egy acélvágóval, hanem teljesen az őrületbe próbálják kergetni őket. Az a szerencse, hogy nem hagyják el magukat teljesen.

Na, erre nem számítottam! Igaz, hogy csak jókat hallottam erről a bábfilmről, de valahogy mégse hozott lázba. Ma viszont könnyed szórakozásra vágytam, ezért a Fantastic Mr. Fox-ra esett a választásom. Eleinte furcsa volt, nem igazán tetszett, amit láttam, de az idő múlásával egyre szélesedett a mosoly az arcomon, és a végére már beláttam, hogy nemcsak Róka úr, hanem az egész film fantasztikus, hiszen másfél órára visszaadta a gyerekkoromat.