Mostanra már minden mozibuzi tudja, amitől már napok óta zeng a net, hogy a készülődő legújabb Star Wars trilógia első epizódját maga J.J. Abrams, a lens flare művelője rendezi. Az alábbi videó hivatott prezentálni, hogy valami hasonlóan vakítóra lehet számítani.…
Bizonyos pontjain csodálom Kathryn Bigelow munkásságát. Egy kibaszott amazon a nő, aki olyan naturális stílussal képes ábrázolni olykor-olykor a férfiasságot, az ösztönösen felszínre bukó erőt, amit jó néhány hímnemű pályatársa megirigyelhetne tőle. Ironikus, hogy pont…
Erről bizony lemaradtam pár hete. Amikor Danny Boyle munkába áll, arra mindig érdemes fókuszálni. Most éppen James McAvoy, Rosario Dawson és Vincent Cassel asszisztál neki, egy piszok jónak ígérkező thrillerben.
Amerikában néhány mozi bizony van olyan merész, hogy felvezetésül az ötödik véres-trikós-kopaszos rész elébe leadja mind a négy Die Hard-epizódot. No igen, mert vannak olyan elvetemült fanatikusok, akik tutira jegyet is váltanak rá. Ehhez a gondolathoz társították az alábbi…
A Fantasmania jóvoltából ismét nyereményjáték indul, amely a megszokottak szerint három fordulós (azaz három kérdéses) lesz. Ezúttal két nyeremény talál majd gazdára. Az egyik egy 10. Doktor Szónikus Csavarhúzó a másik pedig egy 11-es lesz. Itt tudjátok szemrevételezni őket.…
Ali (Matthias Schoenaerts) egy ösztönlény. Gondolkodásmódja egyszerű, lecsupaszított és nyers. Öt éves kisfiával a nővéréhez megy segítségért, mert jelenleg nincs hol lakniuk. Padlón van, alulról kezdi, mint mindenki más. Először biztonsági őrnek áll egy helyi klubban. A…
Bikinis ribancok lóbálnak óriási csúzlikat, közben a napsütötte tengerparton tudatmódosítanak egy hatalmas parti keretében, hogy aztán a sittról egy gengszterreppereket megszégyenítő külsejű James Franco kimentse, majd felkarolja a csajbandát. Főbb szerepekben: Vanessa Hudgens,…
Robert Zemeckis (Forrest Gump) sok-sok hosszú év után végre visszatért az élőszereplős, komoly filmek világába és tette ezt rögtön egy komolyabbik fajtából származó drámával. A Flight egy profánul szimpla, egyszerű, három tizedesjegyig kiszámítható, nyílegyenes film.…
Egyetlen korty van már csak a viszkis üveg alján és affölé is egy nikotin sárga új emelkedik, hogy lassan, koordinálatlanul beleejtse a füstölgő csikket. Hank Moody lejtőn van. Önsajnálat-hányadékban, fokozódó depresszióban és totál alkoholfüggőségben. Rákenroll…
Sergio Corbucci leforgatta, Franco Nero eljátszotta, Tarantino megidézte, mi meg most írunk róla.
Egy magányos férfi bokáig érő kabátban vonszol maga után egy koporsót a sárban és mocsokban. Luis Enriquez Bakalov fájdalmas, melankolikus balladája már itt a tudatunkba égeti a…