The Walking Dead 3x08
SPOILERREL VAGYOK, VIGYÁZAT!
Kicsöngettek a zombiknak. Na most már: a harmadik évad nem csak, hogy az első kettő szezon használható, és nem mellesleg hatásos dramaturgiai fogásait rángatja elő, de még szembe is megy az ottani elcseszett dolgokkal. Szinte nézői követelésre kiiktat karaktereket, nem várja meg míg a zombik lefutják a maratont, és ha már szépen megágyazott egy-két tragikus gyomrosnak, most fejét felszegve gyönyörűen kamatoztatja is azokat. Tehát a harmadik évad a balta, amely a rothadó húsú zombi feje felé száll. Gyors, ösztönös, kíméletlen, halálos. De a nyolcadik rész néhol bántóan naiv, s ezért kénytelen vagyok én is dorgálni kicsit. Andrea gyökér. De ez nem az ő, hanem az írók hibája, hiszen a csajt ügyesen építgették, sikerült elhitetniük velünk, hogy van ott sütnivaló, vág az ész. Aztán mégis: kétségbeesett és meglepődött ábrázatokon kívül ebben a részben a szőkeség csak hanukázott, mint egy idióta, akinek a legnyilvánvalóbb történések ellenére sem tisztul ki a kép. Ezek a momentumok azért idővel kikezdik a néző tűrőképességét, hiába karcol a szezon egyre inkább egy óriási TWD-feliratot a vértócsákba.
Az a nagy büdös helyzet, hogy a Homeland készítői még mindig vérprofik a status quo megteremtésében. Hihetetlen precíz odafigyeléssel és a minőség magasan tartásával simítják, finomítják a cselekményt az első évadból abszolúte továbblépve. A feszültség pedig csak úgy szikrázik a főkarakterek és az azokkal kapcsolatba lépők között. Enyhe spoilerek a tovább mögött.
A tavalyi év méltán legmagasabb rangra emelt újonca - mondom ezt úgy, hogy a vége felé drasztikusan csökkent a suspense-re érzékeny zsenialitás és a cselekményszövés. De ne rohanjunk, kezdjük ott, hogy jómagam sem értem, hogyan sikerült neki, de sunyi módon a Homeland elsiklott a látómezőm mellett, és mikor észrevettem, hogy a pozitív kritikai ömlengések egyik fő célpontjává vált, akkor már javában az évad második felét taposta. Rohamléptekben neki is álltam a pótlásnak, amit rögtön egy olyan pilot indított, amely egyszerre képes volt a cselekmény feszültségének uralására, és a karakterek már-már misztikusságba font elmélyítésébe. Na most ez csak egy dolog. A magja valójában az, hogy a szkript a maga monoton terrorizmus felütésével - általában bármilyen nemű mozgóképben, könyvben, totálisan hidegen hagy a téma - olyan ügyesen telepszik rá az ember figyelmére, hogy az már csak akkor veszi azt észre, amikor hirtelen véget ér. Ez pedig az az érdem, amit a Homeland-től lehetetlen elvitatni.
