A tavalyi év méltán legmagasabb rangra emelt újonca - mondom ezt úgy, hogy a vége felé drasztikusan csökkent a suspense-re érzékeny zsenialitás és a cselekményszövés. De ne rohanjunk, kezdjük ott, hogy jómagam sem értem, hogyan sikerült neki, de sunyi módon a Homeland elsiklott a látómezőm mellett, és mikor észrevettem, hogy a pozitív kritikai ömlengések egyik fő célpontjává vált, akkor már javában az évad második felét taposta. Rohamléptekben neki is álltam a pótlásnak, amit rögtön egy olyan pilot indított, amely egyszerre képes volt a cselekmény feszültségének uralására, és a karakterek már-már misztikusságba font elmélyítésébe. Na most ez csak egy dolog. A magja valójában az, hogy a szkript a maga monoton terrorizmus felütésével - általában bármilyen nemű mozgóképben, könyvben, totálisan hidegen hagy a téma - olyan ügyesen telepszik rá az ember figyelmére, hogy az már csak akkor veszi azt észre, amikor hirtelen véget ér. Ez pedig az az érdem, amit a Homeland-től lehetetlen elvitatni.
Carrie (Claire Danes) a CIA-nek dolgozó ügynök idegen földön azt az információt kapja egy sarokba szorított férfitól, hogy egy amerikai hadifogoly átállt az ellenség, Abu Nazir terroristavezér oldalára. Hónapok múlva a hírek beszámolnak egy bevetésről, amelyben a 8 éven át hadifogságban tartott Nicholas Brodyt (Damien Lewis) megtalálják. Brody hazatér. Sajtószenzáció, hazai önös érdekek, pátosz, politikai és egyéb moralizálás veszi körbe minden oldalról az eseményt. Carrie agytekervényei viszont egész más tempóban és kivitelben diktálják a következtetéseket. Legyen ennyi elég, de talán még ez is sok, mert mindezt a dramaturgia szolid visszafogottságban, de amolyan expresszív rakétaként robbantja a képünkbe - a pilot azonnal megnyert magának.
Az írók ezt az önmagában is milliónyi izgalmas és potenciális fordulattal bíró alapszituációt egyre-másra csak fokozzák. Gyönyörűen kiépített dramaturgiai okosságok (a megfigyelés), kényes cselekményszálak emocionális összeborzolása, amely összekapcsolódik a kimért és motivációit tekintve abszolút hiteles drámával - nem csak az amerikai oldalról, hanem az iraki, a terroristák oldaláról, a vallásosság kertjéből is kapunk némi rálátást. Mindezen elemek együttese összpontosul egy kíméletlenül pontos és high-concept thriller-drámában.
Pont emiatt olyan vonzó a Homeland alapötlete, amire ugyan nem sokkal később mintha hamar válaszolnának is nekünk a készítők, a valójában ki az antihős és melyik oldalon áll? felvetésre, de túl naiv, aki azt hiszi, hogy ilyen kiismerhetően építkeznek. Az évad nagyja ontja magából a spekulációkat, az elhintett félmondatokban rejlő utalásokat és az apró, de annál veszélyesebb, kompromittáló titkokat. A végjáték közeledtéig abban is kételkedünk, akiben nem kéne, miközben a legtisztábban látó és gondolkodó személyt az események szerencsétlen alakulása löki egyre távolabb az igazságtól. A félelmetesen brillírozó macska-egér harcra pedig a lehető legjobbakat választották: Claire Danes a megszállottan, folyamatos kétkedés és éberség kombinációval az ereiben lüktető fiatal ügynöknőt kiváló ösztönösséggel alakítja, míg a rejtélyes, megtört, családi konfrontációkban és nyilatkozatok áradatában úszó Damien Lewis pont annyi misztikummal, rejtéllyel és magabiztossággal alakítja a nyolc évig hadifogságban lévő tengerészgyalogost, amennyi szükséges a hitelességéhez - sőt, néha túl is lép azon. Mandy Patinkin a rutinos ügynök és mentor szerepében pedig a kellemes ráadás.
Az egyetlen amiért kár, hogy amikor a végjátékhoz közelítünk, a feszültség és izgalom a cselekmény alakulása miatt túlzottan mérséklődik. Egyre kevésbé lep meg igazán (persze ettől a dráma még erőteljesen pumpál), de túlságosan kiérezzük, hogy valami alábbhagyott. Erről pedig a majd másfél órás finálé győz meg minket végérvényesen. Ugyanis, ahogyan ott visszahátrálnak, kissé gyáván, - kissé a jövőre gondolva - lendületét vesztve sodródik az évad egy olyan végponthoz, amivel kvázi kezdődött. Illetve csak majdnem. Nincs robbanás, elmarad a katarzis, amit ha bizakodó akarok lenni, akkor azt mondom, hogy a második évadra tartogatnak. Márpedig én az vagyok, mert a Homeland összeszedett, minőségi kivitelezése megérdemli. 8/10
