Az a nagy büdös helyzet, hogy a Homeland készítői még mindig vérprofik a status quo megteremtésében. Hihetetlen precíz odafigyeléssel és a minőség magasan tartásával simítják, finomítják a cselekményt az első évadból abszolúte továbblépve. A feszültség pedig csak úgy szikrázik a főkarakterek és az azokkal kapcsolatba lépők között. Enyhe spoilerek a tovább mögött.
Nagyjából fél évet ugrottunk az időben: Carrie-t mániás depresszióval kezelték, szerzett állást, az állapota javult és a család szerető kezei között rehabilitálódik továbbra is. Azonban a szenvedély, a belső késztetés, a CIA-nál végzett munka hiánya folyamatosan szurkálja belülről és nem várat sokat magára a visszatérés. Még, ha ez egyelőre csak ideiglenes és viszonylagos is. Ugyanis Bejrútban Carrie egykori informátora most tudomást szerzett egy bizonyos Amerika elleni lehetséges támadásról és kizárólag vele hajlandó beszélni.
Brody őrmester a képviselői státuszból egészen odáig jut, hogy alelnöki pozícióra jelölhetik, elég komoly támogatásokkal a háta mögött. De a múlt, a hit, és az Abu Nazir-nak tett fogadalom soha sem fog nyugtot hagyni számára. Ezért be is fut a következő "kérés", amely miatt újra segítenie kell.
A Howard Gordon és Alex Gansa által kreált történet egyszerűen még mindig elképesztően erős konfliktusok terén. Olyan gyönyörű szép ívben fel vannak építve, ki vannak bontva és csordultig meg vannak töltve feszültséggel, frusztrációval, stresszel és adrenalinnal, hogy ezekért a pillanatokért valóban díj jár - a Homeland három Emmy-díja kétségtelenül megérdemelt. Említhetem a Brody és felesége között lángra lobbanó heves vitát, a kislányuk közbenjárásával, ami az epizód talán legerősebb érzelmi töltetével bíró jelenete, de Carrie harca önmagával, majd az a bódult, kacér vigyor az arcán, miután újra nyeregben érzi magát. Mind-mind szinte tökéletes karakterábrázolás és mesteri atmoszférateremtés egyben, amely a sorozat minden erényét fémjelzi továbbra is.
Ráadásul ebben az 50 percben sikerült úgy egymásra - majd idővel gyanítom egymásba - fűzniük a különböző helyszíneken játszódó cselekményt, hogy mindegyikre kellő figyelem irányuljon és fenntartsa az érdeklődést. A színészek érzelmi, illetve szellemi motivációinak átadása pedig ezúttal is remek játékkal párosult. A tavalyi év általam (is) legjobbnak kikiáltott újonca tehát masszívan tartja a szintet. 8/10
