Milyen eredménye lehet annak, ha előszednek két letűnt, kissé háttérbe szorult, a fényéveit már letaposott sztárt, hogy álljanak össze lövöldözni egy picit és közben valamiféle igaznak látszó érzelmet is tápláljanak egymás iránt? Szórakoztató? Egy picit? Igen egy halvány szinten bejött, mégha utána Cruiseal közölték is, hogy kell valaki mellé a MI:4-be, mert egyedül kevés lesz. Azért lehet vele elütni egy kora délutáni órát, mert abszolút komolytalannak szánták, ami ordít róla.

Avagy hogyan kell nyomasztó akciódrámát készíteni Michael Caine-el. A napokban beugrott, hogy van ez a bosszúfilm, ráadásul angol, úgyhogy még tökös is (gondoltam) és igazam lett. Egyébként témáját tekintve egyből a Gran Torino villant be Eastwooddal, de tényleg csak felületesen, mert az teljesen máshogy játszódik le, mint a szóban forgó film. Csak azért, mert itt is szemét fiatalok, herkás utcagyerekek ellen kell felszólalnia egy idős, háborút megjárt öregembernek.

A kráterarcú Danny Trejo 66 éves korára megérte, hogy legenda váljon belőle, amit Robert Rodriguez alapozott meg neki 2007-ben egy kamutrélerrel. Úgy tűnik 3 év kellett neki, hogy elgondolkodjon, mit akar erre felépíteni egy egész estés mozihoz, de az én tippem inkább az volna, hogy egyik este beszívott a hawerjaival és 4 perc alatt összedobta a történetet, aminek a legfőbb mondanivalója az lett, hogy Machete kibaszottul kinyír mindenkit, a vérrel nem spórolva. Ehhez, azért úgy gondolta szól még pár nagyágyúnak, hogy az üres részeket dobják már fel egy kicsit, nehogy úgy kelljen éreznünk csorba az a forgatókönyv. Persze nyilván senki nem a mondanivaló miatt hullatott el pár könnycseppet, ennek a gyöngyszemnek a nézése közben, csak az eszetlen röhögését nem tudta kordában tartani, a monumentális akcióironikus túlzások miatt. Valahol itt érhette el a célját Rodriguez, mert a Machete veszettül szórakoztató A kategóriás B mozi lett.