Emlékszem 8-10 évvel ezelőtt volt az a bizonyos karácsony, amikor egy osztálytársam kölcsönadta az első részt (azóta se kapta vissza). A Karácsonyból semmi nem rémlik, fogalmam sincs milyen ajándékot kaptam vagy hogy fehér volt-e avagy szutykos és borongós, de az tisztán előttem van, hogy a klaviatúra fölött görnyedve maximális átszellemültséggel róttam a pályákat, vetődtem lassítva két 9mm-essel a kezemben és tisztogattam a világot a bűnözőktől. Max szájára varrt fertelmesen otromba vigyoráról nem is beszélve. A második részt csak jóval később szereztem be, de a hangulat nem hogy nem változott, hanem még pulzálta feljebb a játékélményt. Folyton szakadó eső, szűk utcák, golyózápor, pattogó töltényhüvelyek és természetesen a nő, akiért meghalnál. Max depresszióból, bosszúvágyból és fájdalomból összegyúrt karaktere bármelyik Raymond Chandler regényben megállná a helyét. Rideg, mocsokkal bélelt nyomozó, akinek a lelkét tonnányi tornádó torzította, fájdalomcsillapítókon él, és azon kívül, hogy minden rohadéknak a szeme közé ereszt egy golyót nap, mint nap, egyetlen halványan kirajzolódó reménysugár sziluettje tartja még életben: Mona Sax. A NŐ.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.