Sokan félreértelmezik Nic Pizzolatto munkásságát. A fickó felismerte, hogy mi az amiben jó, amihez tehetsége van. Louisianaból való származása vaskosan ott pulzál minden egyes írásában, összes merengésében, dialógusában és karakterei monológjaiban. Megfogadta az örök írói szabályt: arról írj, amit ismersz. A Galveston az első regénye.
Pizzolatto származása azonban egy örök beforratlan seb. Gyermekkorát az erőszak, mint közös nyelv és az őt körülvevő tudatlanság lengte be, ahol az emberek ököllel intézték el problémáikat. Elmondása szerint a házban ahol felnőtt nem voltak könyvek vagy bármi, amely valamilyen módon az intellektuális fejlődést szolgálta volna. Elvégzed az elemit és vagy beállsz robotnak valami gyárba vagy egy leszel az istent ostobán és lankadatlanul követő birkanyáj tagjai közül. Ezért gyerekként bevette magát az erdőbe, felfedezte a világot, ahol élt. Miután elkezdett érdeklődni a művészet iránt, azt mondta ezt arra használta, hogy elmeneküljön a vidékről.
„Keresztül kell jutnod a tűzön, amely megperzsel ugyan, de meg is tisztít.”
Zoo City. Afféle ragadványnév, ami Johannesburg elállatosodott részét címkézi fel, nagy, fekete betűkkel; a bűnösök, más néven állatkertiek sötét, mocskos, elgettósodott lakóhelye ez. Lauren Beukes egy olyan világot tár fel előttünk, ahol a gyilkosok valamilyen állat állandó társaságában kénytelenek leélni az életüket. Hogy ki milyen állatot kap, és hogy az honnan, hogyan és miért érkezik, azt senki sem tudja; ami biztos, hogy a kis (vagy nagy, kinek mekkora szerencséje van) élőlény afféle megelevenedett bűntudatként kíséri gazdáját. Bónuszként pedig még egy különleges, természetfeletti képesség is jár az állat mellé, ami főhősnőnk, Zinzi esetében az elveszett dolgok megtalálásának tehetsége. Képessége mellett azonban minden bátorságára és szerencséjére is szüksége lesz, amikor egy producer felfogadja, hogy találjon meg egy eltűnt popsztárt. Az ügy persze sokkal bonyolultabb és veszélyesebb, mint amilyennek elsőre ránézésre tűnik.
King. Dráma. Krimi. Az egykori horrorkirály egy ideje már távolodik a műfajtól, mely naggyá tette (vagy amelyet ő tett naggyá - szabadon választható), de igazából semmi oka sincs rá, hogy ezt véka alá rejtse, mert örökre fennmaradó örökségét 
Van egy hely, ahol mindennap karácsony van, és nem létezik se bánat, se szomorúság. De ez csak a látszat. A felszín alatt a borzalmak birodalma ez. Egy hely, valahol a fizikai világ és a fantázia határán. Egy tébolyult elme kreálmánya, eltűnt gyerekek megfakult emlékének ördögi játszótere. Karácsonyország...
Ha egy könyv megfilmesítési jogai már akkor elkelnek (rettentően magas, 1.75 millió dolláros áron), amikor még nemhogy a kiadásig nem jutott el, de a szerző még az írással sem végzett, az azért már jelent valamit. Hát még ha a rendezői széket rögtön egy olyasvalaki stoppolja le, mint Ridley Scott… De mit tud ez a könyv, amiért már a megjelenése előtt ennyire be voltak zsongva a tengerentúlon?
A Tűzgyújtó nem elég drámai, nem elég izgalmas, nem elég fordulatos, nem elég érdekes, de legfőképp nem elég Kinges. Rutinregény. A pirokinetikus képességgel rendelkező aprócska fiatal lány kálváriája King sokadik regénye (szám szerint a kilencedik). A király túl van már többek közt a Carrien, A ragyogáson, és mintha ez a könyv csak a kiadó nyomására készült volna el. Érződik, mintha kissé fáradna a mester.
„Ha úgyis a földi pokolban kell élned, ördögnek lenni kifizetődőbb.”
