Ahhoz képest, hogy hány millió rajongó vágyálma teljesült ezzel a sorozattal, meglepően semmitmondó rajttal indult útjára a Dragon Ball Super. Ami persze nem jelent semmit, hiszen se hosszú-, se rövidtávú következtetéseket nem lehet levonni egyetlen röpke epizód alapján. Annyi biztos, hogy Goku és társai visszatértek a tévéképernyőkre, és ez már önmagában is olyan hihetetlen, hogy nem igazán húzhatjuk a szánkat. Amit egyébként nincs is miért húzni, hiszen ha visszaemlékeztek, a Dragon Ball Z is hasonlóan lagymatag kezdés (a bébi Gohan bömböléséről szólt kb. az egész első rész) után forrta ki magát azzá a sorozattá, ami végül 291 x fél órát vett el az életünkből, és mi ennek egy percét se sajnáltuk, és nem sajnáljuk azóta sem.








































A Dragon Ball Z vége után Toriyama letette a tollat és a ceruzát, a sorozatot pedig lezártnak tekintette, nem úgy, mint a stúdió, aminek fejesei még láttak lehetőséget a franchise-ban, ezért a DBZ záró epizódja után egy héttel máris műsorra tűzték a Dragon Ball GT első részét. A cím jelentése nem teljesen egyértelmű, a Grand Tour (Nagy utazás) vagy Galaxy Touring (Utazás a galaxisban) mellett még számtalan variáció létezik, aminek a GT a rövidítése lehet, egy dolog biztos: a cím valamilyen űrbéli utazásra utal.
az űrből. Több utalást is tett már a sorozat elejétől fogva arra, hogy Goku csecsemőkorában egy űrhajóban érkezett bolygónkra, ráadásul az emberekre nem túl jellemző módon egy majomfarok nőtt ki a hátsójából, ami különleges varázserejénél fogva minden teliholdkor arra kényszerítette tulajdonosát (már amennyiben ránézett a Holdra), hogy egy óriási gorillává változva pusztítson el mindent, ami él és mozog. Ez pont kapóra jött Toriyamának, hogy új irányba lendítse sorozatát, ezért megalkotta a csillagharcosok népét, akik a világűr rettegett harcosaiként váltak hírhedtté, mígnem egy napon az egész nép rejtélyes körülmények között kihalt. Csupán négy túlélő maradt, melyek közül az egyiket még csecsemőkorában küldték a Földre, azzal a céllal, hogy amikor felnő, pusztítsa el a bolygó lakosságát. Ám a kis Son Goku a fejét beverve minden emlékét elveszítette származásával és küldetésével kapcsolatban, így a Dragon Ball Z kezdetekor érkező csillagharcos – aki azért jött, hogy visszavigye Gokut népe utolsó élő tagjaihoz - meglepetten tapasztalta, hogy a fiú nemhogy nem végzett az emberiséggel, de még védelmezi is őket.