Gondolom, nem én vagyok itt az egyetlen, aki gyerekként megpróbálta meglesni a Jézuskát - amint épp a karácsonyi ajándékok fa alá helyezésének titkos műveletét hajtja végre – persze sikertelenül. A Polar Expressz főszereplője is hasonlóan kíváncsi természetű, csak amerikai lévén ő értelemszerűen azért hegyezi a fülét, hogy vajon meghallja-e a Mikulás száncsengőinek csilingelését. Legnagyobb meglepetésére azonban a ház előtt nem rénszarvasok húzta szánt, hanem egy hatalmas vonatot talál. A kalauz egy északi-sarki túrára invitálja hősünket, aki természetesen él a lehetőséggel, hogy sok más pizsamás gyerek társaságában, egy veszélyes és kalandos út során eljusson a Télapó birodalmába.
Nem mondhatnám, hogy újszerű, azt meg végképp nem, hogy kiszámíthatatlan fordulatokban gazdag a történet, de gyerekeknek készült, és nekik valószínűleg teljes mértékben megfelel. Azon felül, hogy végtelenül egyszerű, kissé a Karácsonyi énekre is hajaz, de ezt a szálat egy nagyon jó utalással sikerült a helyére tenni egy olyan jelenetben, ahol egy bizonyos formában még maga Scrooge is megjelenik. Az ilyen ötletek miatt működik a dolog, és lesz érdekes a film, de vannak negatívumai is. A feszültségkeltésre való törekvés például elég vérszegényre sikerült, mert nagyjából az teszi ki az egészet, hogy valami leesik vagy felkapja a szél, hőseink pedig kétségbeesetten kapkodnak utána. Amikor rövid időn belül harmadszor is elismételték ezt, azt már kicsit soknak éreztem.