Gondolom, nem én vagyok itt az egyetlen, aki gyerekként megpróbálta meglesni a Jézuskát -  amint épp a karácsonyi ajándékok fa alá helyezésének titkos műveletét hajtja végre – persze sikertelenül. A Polar Expressz főszereplője is hasonlóan kíváncsi természetű, csak amerikai lévén ő értelemszerűen azért hegyezi a fülét, hogy vajon meghallja-e a Mikulás száncsengőinek csilingelését. Legnagyobb meglepetésére azonban a ház előtt nem rénszarvasok húzta szánt, hanem egy hatalmas vonatot talál. A kalauz egy északi-sarki túrára invitálja hősünket, aki természetesen él a lehetőséggel, hogy sok más pizsamás gyerek társaságában, egy veszélyes és kalandos út során eljusson a Télapó birodalmába.

Nem mondhatnám, hogy újszerű, azt meg végképp nem, hogy kiszámíthatatlan fordulatokban gazdag a történet, de gyerekeknek készült, és nekik valószínűleg teljes mértékben megfelel. Azon felül, hogy végtelenül egyszerű, kissé a Karácsonyi énekre is hajaz, de ezt a szálat egy nagyon jó utalással sikerült a helyére tenni egy olyan jelenetben, ahol egy bizonyos formában még maga Scrooge is megjelenik. Az ilyen ötletek miatt működik a dolog, és lesz érdekes a film, de vannak negatívumai is. A feszültségkeltésre való törekvés például elég vérszegényre sikerült, mert nagyjából az teszi ki az egészet, hogy valami leesik vagy felkapja a szél, hőseink pedig kétségbeesetten kapkodnak utána. Amikor rövid időn belül harmadszor is elismételték ezt, azt már kicsit soknak éreztem.

A mostani animációs kínálatot figyelembe véve, a Despicable me nekem simán várós volt. A tréler meggyőző volt, Imdb-n jó pontszámmal szerepelt (még mindig: 7.6) és úgy tűnt, hogy a sztori kiemelkedik az elburjánzott gyerekmese klisé rengetegből. Minden adott volt, mégsem éltek vele teljes mértékben. Hiszen a Gru olyan lett, mint a mostanság születő mesék jelentős százaléka: aranyos történet cseppnyi szomorúsággal, jó karakterekkel és kevés érdemleges humorral.

A sztori egy született gonosztevőről szól, Gru-ról, akinek az élete abból áll, hogy gonoszságokat követ el. Most viszont feltűnik egy vetélytárs, Vektor, aki ellop egy piramist ezzel pedig feladja a labdát főszereplőnknek, aki úgy dönt visszavág. Méghozzá úgy, hogy ellopja a holdat az égről. A csavar az, hogy örökbe fogad 3 lurkót, akik a tervéhez kellenek, és miután felhasználta őket, megszabadul tőlük. Természetesen itt kerül homok a gépezetbe, mert megszereti a kölyköket, aztán jön a bonyodalom. A film legnagyobb ászait még nem említettem, ők a Minyonok, akik Gru segítői lényegében, kis együgyű sárga törpék, akiken sokat lehet mosolyogni. Egyértelmű favoritok.

15 éve robbant be a mozikba minden idők első egész estés animációs filmje, a Toy Story, és azonnal belopta magát gyerek és felnőtt szívébe egyaránt. Nem is csoda, hogy 1999-ben elkészült a hasonlóan magas színvonalú folytatás. A siker ellenére viszont sokáig úgy tűnt, hogy kedvenc élő játékaink már nem térnek vissza a vetítőtermekbe, de szerencsére a Pixar boszorkánykonyhájában egy kis pihenő után újra elővették a hozzávalókat, hogy 11 év elteltével megalkossák a Toy Story 3-mat.

Akik nem tudtak kibékülni vele, hogy Paul W. S. Anderson Resident Evil filmjei messziről sem emlékeztetnek a játékra, azok örülhetnek, hiszen pont nekik készült a Bioterror. Full CGI az egész, ráadásul teletömték utalásokkal a játékokra, és az sem elhanyagolható szempont, hogy a főszereplő maga Leon S. Kennedy, aki az egyik legnagyobb rajongótáborral bíró karakter a Resident Evil világában.

Már nem azok az idők járnak, amikor nyugodt szívvel ülhettünk be egy animációs filmre, biztos tudatában annak, hogy remekül fogunk szórakozni, kortól függetlenül. Elég sok gyenge eresztés látott napvilágot az utóbbi néhány évben, de szerencsére a Dreamworks égisze alatt készült Így neveld a sárkányodat nem tartozik közéjük. Így kellene talán néhány rendezőt is megnevelni, hogy megtanulják, hogyan lehet nulla ötletből látványos és élvezhető mesét rittyenteni.

Nagyban zajlik a horror-hétvége itt a blogon, és hogy a műfajhoz még túl kicsik is megkapják a nekik járó borzongás-adagot, ezért most egy igazi halloweeni hangulatú animációs filmet húzunk elő a kalapból.

Borzasztó egyszerű a történet: három gyerek felfedezi, hogy az öreg Nebbercracker háza nemcsak él, de meg is eszik mindent és mindenkit, aki a közelébe merészkedik. Mikor úgy döntenek, hogy a rejtély nyomába erednek, még csak nem is sejtik, hogy hamarosan életük legveszélyesebb, legizgalmasabb, legemlékezetesebb Halloween éjszakája vár rájuk.

Sok olyan véleményt olvastam, hogy ez a mese túl horrorisztikus, és nem való túl kicsi gyerekeknek. Ezzel részben egyetértek, mert tény, hogy taknyosként én is összeizgultam volna a gatyámat. Egy haláleset is előfordul, valamint ehhez kapcsolódik egy egészen félelmetes jelenet, de végül is minden jóra fordul benne (ahogy az lenni szokott), és a poénok is megerősítik bennünk, hogy nem kell ezt olyan komolyan venni.

Egy magyar srác dobta össze, a következő animációs kisfilmet. Jól néz ki az egész, habár a sztorira nem vesztegetett sok gondolatot, valamiért mégis bejön. Nincs 3 perc összesen, szóval ha valakit érdekel ez a téma, akkor play.



 

Na, erre nem számítottam! Igaz, hogy csak jókat hallottam erről a bábfilmről, de valahogy mégse hozott lázba. Ma viszont könnyed szórakozásra vágytam, ezért a Fantastic Mr. Fox-ra esett a választásom. Eleinte furcsa volt, nem igazán tetszett, amit láttam, de az idő múlásával egyre szélesedett a mosoly az arcomon, és a végére már beláttam, hogy nemcsak Róka úr, hanem az egész film fantasztikus, hiszen másfél órára visszaadta a gyerekkoromat.