Egyenesen meglepetés az a tény, hogy egy minőségi csatorna ennyire erős castinggal és alapfelállással végül csak egy erős közepessel tudott kezdeni. Mark Strong és Lennie James párosa igen meggyőző, a mocskos Detroit mocskos zsarujai szerepkörében, de ez a kezdőepizód mégis szürkére és talán túl borongósra sikerült ahhoz, hogy azonnal berántsa az embert.

Két zsaru győzködi egymást a hűvös detroiti éjszakában, hogy meg kell tenniük. Meg kell ölniük a társukat. Egyszerűen kiérdemelte, egy iszákos, korrupt, gyilkos fasz, aki jelenleg is részeg, mint a sakál. A terv kész, a halál körülményeinek tálalását átlengi a hideg profizmus, véghez is viszik. Aztán másnap a lepukkant rendőrkapitányságon felbukkan a belső ellenőrzés és a feszült pillantások egymást követve válnak egyre kínosabbá. A fekete átverte a fehéret. Bevonta saját kis játékéba, hogy az érdekei a lehető legcélravezetőbb módon formálódjanak saját javára és a szerencsétlen tettestársban csak most tisztul ki a kép.

Mindeközben helyi gengszterek várják az iszákos áldozatot, hogy elvégezze a melót, amiért már 6 hónapja fizetnek neki. Nem tudják, hogy rég halott. Szóval saját kezűleg oldják meg a helyzetet.

Összességében ennyi volna a Low winter sun pilotja, nyakon öntve rengeteg belső teres feszültségfokozással, egy árnyalatnyi kliséérzettel, némi sablonnal és a műanyag rágó ízével. Hiába akad néhány nagyszerű dialóg, ha a többi mesterkéltnek, néhol már-már színpadiasnak hat - Mark Strong visszafogott, magában őrlődő profija még rendben, de Lennie James harsány stílusa bizonyos esetben túlzás.

Az atmoszféra hiába dominál, ha egyes pontjain repedések keletkeznek: az egészet körülfonja egyfajta kettősségérzet. Hiányzik az egyértelmű, vaskos és megrendíthetetlen jellem, amely kiszakítja, egyedi rangúvá teszi mindezt a gyilkosságból, korrupcióból, és alattomos átverésekből szövődő pókhálót. Mint anno a szintén ezen a csatornán nagy sikert arató dán alapanyagból feldolgozott The Killing-et.

Ez a karizma, ez az individuum egyelőre hibádzik. 6/10