Szörnyfilmek már az ’54-es Godzilla előtt is léteztek, melyek közül a leghíresebb az amerikai King Kong (1933) volt. Az ’50-es évek végén egy igencsak érdekes ötlet pattant ki Willis O’Brien agyából (akinek mellesleg a Kong speciális effektjeit köszönhetjük). Kitalálta ugyanis, hogy visszahozza a mozikba az óriásgorillát, akinek a folytatásban egy hatalmas, különböző állatok testrészeiből összetákolt szörnyeteggel, Frankensteinnel kellene megküzdenie. Az amerikai stúdiókat azonban – vajon miért? – cseppet sem érdekelte a dolog, ezért a projekt hosszú bolyongás után Japánban kötött ki, ahol a Toho stúdió fejesei végül rábólintottak, azzal a feltétellel, ha Frankensteint Godzillára cserélik…
A történet szerint egy gyógyszeripari cég vezetője óriási felfedezést tesz egy eldugott szigeten: nem elég, hogy különleges, nyugtató hatású bogyókat talál, de egy hatalmas szörnyeteg létezése is a fülébe jut. Rögtön el is küldi két emberét a szigetre, hogy próbáljanak meg több bogyót kicsikarni a szűkmarkú bennszülöttekből, de ami még ennél is fontosabb: ha meggyőződtek róla, hogy valóban létezik, akkor fogják el King Kongot, majd szállítsák Japánba. Sajnos a hajóút során problémák adódnak, aminek következményeképp az elszabadult gorilla kontrollálhatatlanul a szigetország felé veszi az irányt. Időközben Godzilla is előtör jégbörtönéből, és hogy még nagyobb legyen a felfordulás, szintén Japánt veszi célba.
A Godzilla-filmek történetében Honda Inoshiro immár másodszor foglalhatta el helyét a rendezői székben, aki az 1954-es klasszikusától egészen eltérő filmet szeretett volna tető alá hozni. Ennek okán az első rész minden mondanivalóját kivágta a kukába, és - hogy a gyerekek is élvezhessék -, teljesen poénra vette az egészet. A humor pedig már az első percekben megmutatkozik, a nikotinfüggő bennszülöttektől kezdve egészen a szörpimádó óriáspolip támadásáig.
Érdekesség, hogy Godzilla és King Kong is Honda filmjében tűnik fel harmadszor a vásznon, ráadásul pályafutásuk során először színesben. A színes kép és a jobb minőség hatására pedig az egekbe szökik a gagyi-faktor, de a rendező még rátesz egy lapáttal: akkora makett-parádét varázsol elénk, ami még a nevetséges jelmezeken is túltesz. Godzilla új köntösben feszít; ezúttal fülek nélkül láthatjuk, amint úgy ugrál, mint egy izgatott csirke, Kong pedig leginkább egy fogyatékos orángutánra hasonlít.
Az első részhez képest Honda rengeteg szörnyes jelenettel lep meg minket. A bestiák szorgalmasan pusztítják a városokat, és közben persze elkerülhetetlen, hogy összefussanak. A szörnybunyók egyértelműen a film legviccesebb részei, amik Godzilla „This is Sparta” rúgásával érik el a csúcspontot. Hogy az erőviszonyokat kiegyenlítsék, a készítők azon kívül, hogy jelentősen megnövesztették a gorillát, még egy különleges képességgel is felruházták. További érdekesség, hogy a harcok közé két utalást is becsempésztek a ’33-mas King Kong filmre. A szörnyek mellesleg két alkalommal is összetűzésbe keverednek, de hogy végül melyikük győz, az legyen meglepetés.
Honda Inoshiro ezúttal Godzilla vicces oldalát mutatja meg, mintegy kiparodizálva ’54-es remekművét. Az eredmény egy „annyira rossz, hogy az már jó” kategóriájú, igazi trash film, melyben jelmezes alakok csapnak szét kismillió makettet, és persze egymást. Hogy szórakoztató mozi lett, az biztos, de korántsem olyan jó, mint az első rész. Ettől függetlenül 7/10 pontot megérdemel.
forrás: angol wikipédia, imdb
