Raymond Chandler az amerikai krimi-irodalom fenegyereke, hardboiled stílusú regényeivel óriási hatással volt a zsánerre, amelyeknek főhőse Philip Marlowe a szenvtelen, pofátlanul arrogáns és cinikus magándetektív. Állandó szereplő, aki előszeretettel cibálja zsinóron az ügyeiben felbukkanó emberfajtákat.

Marlowe-t ezúttal egy Derace Kingsley nevű pénzes fickó béreli fel, hogy kerítse elő - az állítólag - Mexikóba szökött feleségét, aki lelépett egy jóképű, ribancvadász faszkalappal. Az ügy felgöngyölítése egy kaliforniai kisvárosba szólítja Marlowe-t, ahol rögtön az elsők közt kikérdezett tóparti parasztember neje kerül elő az Őzgida-tó fenekéről holtan. Falfehérré meszelődött, kopott, elmosódott arca, duzzadt teste szinte felismerhetetlenségig torzult állapotban bukkan elő, de a ruhái és az előzmények figyelembe vételével nem kétséges a kiléte. Marlowe máris két megoldatlan ügy kellős közepén találja magát, ráadásul a helyiek legszívesebben seggbe rugdosva tessékelnék ki meghitt kisvárosukból. De nem úgy van az: Marlowe-t nem lehet eltántorítani, sem megvenni, a megbízójával szemben mindvégig lojális - és őszinte - marad. Mocskos, szövevényes és eszméletvesztésektől sem mentes ügybe bonyolódik, ahol simán bejátszhat, hogy saját magát kell tisztáznia.

" Szóval az idő üresség, de egyfajta anyag is."

Andrzej Stasiuk, lengyel író első regénye, amely 1995-ben jelent meg. Nehéz helyzetben vagyok, mert bevallom szinte semmit nem tudok a szerzőről. Annyit sikerült kiderítenem, hogy az egyik legismertebb író otthon és külföldön egyaránt. Úgyhogy inkább a regényről:

A fenti idézettel lehetne talán a legjobban jellemezni, hogy miféle témát boncolgat a könyv, cselekményén keresztül. Az idő fojtását, lélekdaráló pusztítását és a nosztalgia életben tartó erejét mutatja, néha már szabályosan hozzávágja olvasójához. Öt ember, közülük négy gyermekkori barát vág neki hegynek, völgynek, fagyos erdőnek. Az ok egyszerű: elbújni a világ elől. A totális izolációba mártózni azokkal az emberekkel, akiknek az utolsó szaros kis bajukat is tudod. Mert cimborák, barátok. Konspirációba bocsátkozni a világ ellen, partizánok módjára. Jó kis móka. Legalábbis ötük közül van, aki így gondolja. Az öt ember közt maga Stasiuk az egyik, aki végig saját perspektívájában narrálja el ezt a folyton valahová robogó utazás-masszát.

A könyv, amiben halálra kínoznak egy 14 éves lányt.

Sokkal többet nem is érdemes tudni róla, mert ezen mondat alapján mindenki könnyedén le tudja szűrni, hogy neki való-e vagy sem. Előre szólok, egy nagyon nehezen emészthető darabról van szó, ami nemcsak a gyomrodat fekszi meg, hanem szépen lassan rátelepszik a lelkedre is, és egyre nagyobb erővel taszít lejjebb és lejjebb, olyan mélységekbe, ahonnan nem fogsz egyhamar kijutni.

Jack Ketchum, a kortárs irodalom egyik legkiválóbb horror-szerzője visszarepít minket az időben, egészen az ’50-es évekig. New Jersey egyik külvárosi részében járunk, ahol épphogy kezdetét vette a nyári szünet. Ketchum nagyon kellemes atmoszférát teremt - annyi élettel tölti meg a lapokat, hogy mi is érezzük a langyos szellő simogatását és a frissen vágott fű illatát, miközben a rádióban Elvis dalol – mi is ott vagyunk abban a kis zsákutcában, ami boldog családoknak ad otthont; ami annyira biztonságos, hogy nem zárják az ajtókat; ami tökéletes hely a gyerekek felnevelésére. És ami nemsokára a poklok poklává változik.