Drága jó Asylumunk semmit nem bízott a véletlenre, így már a film első képsorai meglehetősen heves röhögőgörcsök láncreakcióját indították el bennem, amikor is megpillantottam az Amerikai Különleges Erők felderítőjeként egyszemélyes küldetését végző John Cartert, amint egy bokorban bujkál a semmi közepén. Nem sokkal később azonban az ellenség csapdájába esik, és hamarosan a hadsereg kísérleti asztalán találja magát. Mivel szitává lőtt testében vegetálva már csak egyféleképpen lehet a világ hasznára, egy 16 gigabájtos pendrive (!) segítségével gyorsan átteleportálják a Mars-216 nevű planétára, ahol jönnek a tharkok, és megitatják az izzadságukkal.

Aki látott már Megashark-filmet, az tudja, hogy az Asylum gyűjtőnév mögött megbújó elmeháborodottak mekkora csapást képesek mérni az egyszeri néző szürkeállományára már egy natúr, egyfejű cápával is. Belegondolni is rossz tehát, milyen mentális károkat és maradandó lelki sérüléseket tudnának okozni egy kétfejű, mutáns cápával, hát még ha olyan színészlegendákkal állítják szembe, mint Jerry O’Connell öccse, Charlie, Hulk Hogan lánya, Brooke vagy a fogalmam sincs, kinek a kicsodája, de mindig mélyen dekoltált Carmen Electra…

Mintha az előbb valami fura hangot hallottam volna, fogalmam sincs, mi lehetett az, lehet, hogy csak fingottak a szomszédban, de a biztonság kedvéért holnap első dolgom lesz, hogy felszereljek vagy 40 kamerát a ház különböző pontjaira, mert ez azért mégiscsak különös, és jobb félni, mint megijedni. A Paranormal Acivity 3 alatt viszont sajnos egyiket sem fogunk. Nem, ezúttal garantáltan még azok sem, akik amúgy hisznek a szellemekben.