Négy tahó az űrlények ellen

Az a nagy büdös helyzet, hogy a marketingeseknek sikerült a leggyengébb poénokat összeválogatniuk az előzetesekbe és a kritikusoktól se lehetett túl jókat hallani a Kertvárosi kommandóról, így aztán nem is övezete különösebb várakozás a filmet, ami bizony mindezek ellenére is az év egyik legnagyobb pozitív meglepetéseként furakodott be a mozikba. Legalábbis a Stillerék beteges humorából fakadó frenetikus hangulat, valamint a nézők torkából fel-felszakadó esztelen visítozás sorozata erre enged következtetni.

A történet szerint miután egy rejtélyes és bestiális brutálissal véghezvitt gyilkosság rázza fel a nyugodt kisváros békés életét, Ben Stiller elhatározza, hogy kézre keríti az elkövetőt. Előtte azonban gyorsan megalapítja a Polgárőrséget, amihez tüstént csatlakozik is három ritka nagy balfék – Vince Vaughn, Jonah Hill és Richard Ayoade -, majd mihelyst összerázódik a banda, kezdődhet is a fergeteges hajsza a gyilkos után.

Picit hosszúra sikeredett a felvezetés, de amint a polgárőrség megkezdi éjszakai razziáit, a fekete humorral telefröcskölt baromságok is úgy kezdenek egyre nagyobb intenzitással hullani az ölünkbe. Igaz, főleg Ben Stiller buzgómócsing karakterének beleerőszakolt kisebbfajta családi drámája miatt időnként elakad a tempó, s vele együtt a színvonal is megremeg, mint csülök a kocsonyában, de szerencsére mindig jön valaki vagy valami, ami miatt előkerülnek a sötétkék egyendzsekik, az elszánt tekinteteket rejtő napszemüvegek és persze az elmaradhatatlan sörös dobozok, hiszen hőseink jóformán az egész játékidő alatt eme csekély alkoholtartalmú, szénsavas üdítőitalt vedelik két pofára.

Az űrlényvadászat így egyre inkább kezd egy elfajzott kanbulira hasonlítani, ahol a máj mellett a mutter is megkapja a magáét, miközben a Kertvárosi kommandó olyan lelkesedéssel nyomja a tömény hülyeséget, mint süket a csengőt. A trágárságból, különféle testnedvekből és altáji poénokból táplálkozó párbeszédek beteges humora pedig valami g*ciszerű zöld b*szásként önti el a filmet, így viráglelkületű nézőknek még szülői felügyelet mellett sem ajánlott.

Ez egy szókimondó, magát cseppet sem visszafogó vígjáték néhány kertvárosi suttyóról, akik tökös töketlenségükkel és félrészeg ámokfutásukkal intenek be az ufós-inváziós filmeknek, miközben a sajátosan flegma, obszcén stílusukkal és elragadóan bizarr módszereikkel mentik meg a világot. 8/10