Ha valaki elbírja viselni ezerháromszáz-negyvenötödjére az egyik legidegesítőbb amerikai romantikus filmes klisét, az "elakarok mondani valamit, de mindig közbejön ez meg az, de igazából jobb, ha nem mondom el, mert úgy nekem is könnyebb és hosszabb lesz tőle a film"-et, akkor cserébe kap néhány hiteles és egészen kellemes, meglepően hangulatos jelenetet Jason Batemantől és egy baromi aranyos neurotikus kisfiútól.

A Switch főcselekménye az örökítőanyag összecserélése, vagyis pontosabban mondva kárpótlása. Kassie (Jennifer Aniston) legjobb barátja Wally (Jason Bateman), aki kicsit bepöccen, amikor a csaj közli vele, hogy gyereket akar, méghozzá egy általa választott donortól, majd ezután egyedül nevelné fel. Wally whiskeybe fojtja bánatát, amiből mattrészegség lesz, és az említett malőr - Sejtcsere misszió (ez is lehetett volna a borzalmas magyar cím) - bekövetkezik, ami persze az emlékezetkiesés miatt 7 évig abszolút a feledés homályába vész. Hét év után jön vissza Kassie és fia, Sebastian a városba és találkozik újra Wallyval. Innentől vannak jobb pillanatai a filmnek.

Az első fél óra szar és dögunalmas, amit Jennifer Aniston gyenge alakítása csak tetéz egyre feljebb. A film romantikus része erőltetett, és ezért feleslegesnek érződik, ahhoz képest, hogy mennyire hangulat-teljes és kreatív dramedy születhetett volna belőle. Jason Bateman karaktere gyáva, önelemző, neurotikus és ennek tetejében balek is, de amikor a fiával van, akkor egyszerűen a negatív tulajdonságok mind eltűnnek, és egy baromi szerethető apát kapunk, aki teljes összhangban van a fiával - aki persze nem tudja, hogy ő a valódi apukája. Sebastian szerepében Thomas Robinson szöges ellentéte a szokványos gyerekszereplőknek, valahogy teljesen másképp képes megszerettetni magát, mint azt megszokhattuk. Bateman pedig remekül illeszkedik a kisfiúhoz. Kettejük játéka teszi némileg szerethetővé a filmet, és ha nem lett volna Aniston, nem lett volna szerelmes szál ennyire a középpontban, akkor most egy hihetetlenül jó, földhöz ragadt másfél órányi dramedyről írnék.

Alan Loeb körmölte a forgatókönyvet, aki például megírta már A Tűz martalékát, ami egy hideg, depresszív és hiteles dráma, viszont Adam Sandler legutóbbi vígjátékához is ő asszisztált, amiben ha megnézzük a forgatókönyv elemi részeit, akkor már nem is csodálkozunk annyira az itt fellebbenő szerelmi mélységeken. Kár érte, mert lehetett volna belőle az utóbbi évek egyik legkellemesebb mozija, de ehelyett csak egy újabb rom-kom a sorban vált belőle. 5/10.