Van abban valami fenemód bájos és könnycsalogató, ahogy az Így jártam anyátokkal-nak kilenc évados kálvária, régóta tartó, baszott mély hullámvölgyek után sikerül felmutatni a barátság értékének fontosságát. Hogy az egész sokkal nagyobb és összetettebb annál, hogy a kilenc éve tévés baráti körünkbe fogadott karakterek végül kibe lesznek szerelmesek. És ugyan lehetséges, hogy már hosszú évadok óta a közelében sem volt a sorozat annak a kreatív humor-orgánumnak, amelyen az első három fantasztikus szezonban megszólalt, de időközben jól változtatta meg az irányt. Nem tökéletesen, de meglehetősen jól gyúrta be a drámát az elborult pillanatok, a hétköznapok változatlanul sodródó perceinek sokasága közé.

Igen, vagyok olyan perverz, hogy szinkronnal nézem a How I met Your Mothert és még merész is vagyok, mert ki merem jelenteni, hogy bejön. 4 részt pergetett le a csatorna hétfőn, ami az ínséges idők után egész kellemes tévé előtti döglést eredményezett. Hiszen ennyi évad - és tucatnyi minőségingadozás - után ki az a barom, aki még mindig a "Ki lesz az anyátok?"- témakörtől vár innovativitást - nem kell jelentkezni.

Az egyik kedvenc sitcomom, ami kezdetben (1-2-3 évad) simán uralta a műfajt, de akármennyire kedvelem, be kell látnom, hogy mára kicsit elfáradt. Az a helyzet most, hogy az íróknak pont úgy le kéne ülniük egymással, mint Barneynak és Robinnak, hogy megbeszéljék mi van, (de lehet, hogy ezt már jóval előbb kellett volna?) és belássák, hogy van, amit ki kell mondani. Okés, hogy húzzák, mert ki kell tölteni az epizódokat, csak az a gáz, hogy még halvány sejtés sincs arról, hogy ki az "anyátok".