Van abban valami fenemód bájos és könnycsalogató, ahogy az Így jártam anyátokkal-nak kilenc évados kálvária, régóta tartó, baszott mély hullámvölgyek után sikerül felmutatni a barátság értékének fontosságát. Hogy az egész sokkal nagyobb és összetettebb annál, hogy a kilenc éve tévés baráti körünkbe fogadott karakterek végül kibe lesznek szerelmesek. És ugyan lehetséges, hogy már hosszú évadok óta a közelében sem volt a sorozat annak a kreatív humor-orgánumnak, amelyen az első három fantasztikus szezonban megszólalt, de időközben jól változtatta meg az irányt. Nem tökéletesen, de meglehetősen jól gyúrta be a drámát az elborult pillanatok, a hétköznapok változatlanul sodródó perceinek sokasága közé.
Ezért van valami az utolsó pár epizódban, amely egyszerre idéz elő gombócot a torkodban és egy végtelenül őszinte mosolyt az arcodon. És ott, azokban a pillanatokban nem az fog eszedbe jutni, hogy az írók mennyire ötlettelenek, illogikusak, idióták és idegesítőek voltak több tucat epizódon keresztül, hanem az, hogy basszus el kell köszönni tőlük. Hogy a búcsú legyen akármilyen közhelyes, szirupos, béna, ezerszer látott és hallott, mert amikor te kerülsz bele, akkor mindig fáj.
Különösen, ha közben a narratíva lehetővé teszi, hogy ugráljunk jelenben, múltban és jövőben, amit a How I met készítői aljas módon kifejezetten jól használnak, hogy az ember szíve belesajdul. A nosztalgia valahol mindig egy kellemesen szomorú érzés, amelyre voltaképp az egész Így jártam anyátokkal sorozat épül. Csak a kezdeteknél még abszolút hangsúlytalanul lappangott a háttérben, mert nyilván akkor még nem sok szükség volt rá.
Haragudhatnék az írókra (de már úgyis régóta ismerik a szidalmaim), azért ahogyan elvarrták a szálakat és a fordulatért, de őszintén szólva semmi okom nincs rá. Az egész befejezés, a passzentosan, cseppnyi nyállal, annál több érzelmi csúcsponttal megírt narráció, a naiv Ted monológjai, melyek végre nem csak üres baromságok és hiú ábrándok, most célba találnak. Most értelmet nyer minden (őszintén szólva engem baromira hidegen hagy, hogy az írók teljesen másfelé tartottak, mint ami végül lett).
Szóval sikerült elérnie a sorozatnak, hogy mindig jó szívvel gondoljak vissza rá, mert a karakterei a mai napig a legjobb kisképernyős haveri klubtagok, akiknek most beért a sorsuk. 9 év.