Érdekes helyzet, hogy a Misfits készítői a kialakult hátrányból már szinte előnyt kovácsoltak. A legszórakoztatóbb karakterük kényszerű elvesztése ellenére ugyanis nem estek jajveszékelve pánikba, hanem kifejezetten erős kezekkel tartották azt a nívós színvonalat, amelyet eddig két évad alatt felállítottak. Robert Sheehan kiesése afféle váratlan lábtörésként érhette volna a harmadik évadot - gondoltam én -, de ezt sebészi magabiztossággal kezelték úgy, hogy az újonnan behozott főkarakter (Rudy) a Vat-dö-fakkos angol, mocskos élű humort részben átkopírozta bongyorhajú elődjétől, másrészt viszont hozott magával annyi eredetiséget - és persze KÉPESSÉGET -, ami simán megállja önmagában is a helyét.

A főcselekmény már a második évadban is afféle tessék-lássék attitűddel fonta be magát Nathan csípős megjegyzései és szexista szurkálódásai közé és azóta sem történt túl sok minden. Illetve bocsánat, a képességek újraértelmezése azért elég jelentős változtatás a jövőre nézve, amiből minden suttyó természetszerűen kiveszi a részét. Újdonsült társuk pedig szíves-örömest segíti őket hozzá egy újabb graffiti-kaparós, szemétszedős közmunkához.

De ahogy eddig is az abszurd szituációkban kiaknázható humor dominált, most sem igazán igyekeznek nagyot csavarni a koncepción vérkomolyan vett szentimentális drámázással, vagy eltúlzott mindfuck sztorivezetéssel. A Misfits explicit szlengbombája továbbra is vadul és élesen tornyosul az arcunkba, tartva azt a biztos szintet, amitől a célközönség hanyatt borul a nevetéstől. Mert stílusos, közvetlen és a legminimálisabb erőltetettségtől mentesen durrognak az anális, morbid, szexista töltetű poénfröccsök a megszokott, komorra árnyalt brit környezetben.

E mellé pedig nyilván belefér, hogy minden részben felüssenek valami újabb képességet az írók, avagy bedobják a karaktereket egy mély és durván feketéllő szituációhalmazba, ahonnan saját eszközeikkel rángatják majd ki őket. Képesség-specialitásban pedig csak az elfajzott elme szabhat áttörhető határt, úgyhogy aggodalomra vajmi kevés okunk van, ha feldolgozzuk, hogy az angol szórakoztató tévéből eltűnt az elmúlt két év legstílusosabb formában sziporkázó suttyó showmanje - bár tuti nem örökre. Azt nem mondtam, hogy könnyű lesz. Az epizód tartalmi és színvonalbeli csökkenést viszont a minimumra degradálva okozott csak. Sőt, a várthoz képest, még jó is volt. 8/10