Ha minden jól megy, már ősszel előránthatjuk virtuális kardunkat és egyéb fegyvereinket, hogy azokkal aprítsuk halomra ellenségeinket Skyrim meseszép tájain. A készítők meg szerencsére nem fukarkodnak a kedvcsinálókkal, most például egy majd' negyedórás játékmenet-videót tettek közzé. További infók, képek és előzetes pedig erre és erre találhatók.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.













A történet főhőse, Jake Lonergan kiütve fekszik a sivatagban, majd - ahogy az lenni szokott -, magához térve meglepetten tapasztalja, hogy nem emlékszik semmire az égadta világon, főleg arra nem, hogy került a csuklójára az a különös karperec. Betántorog a közeli kisvárosba, ahol rögvest ellenséges hangulat veszi körül, ami nem is csoda, hisz’ mint kiderül, ő egy körözött bűnöző. Időközben előkerül egy bizonyos Woodrow Dolarhyde ezredes is, akinek minden vágya, hogy rács mögé juttassa Jake-et, ám álláspontja hamar megváltozik, amikor nem túl barátságos űrlények kezdenek potyogni az égből, és Jake karperece jelentheti a megoldást az idegenek elleni küzdelemben.