"A mesék, amiken felnőttünk rovatunk első cikkén felbuzdulva HavasiG úgy döntött megosztja veletek egyik kedvenc gyerekkori favoritját. Olvassátok nosztalgiával - Gevin"
Thundarr, a barbár az egyik kedvenc gyermekkori rajzfilmem. Tizenéves vidéki srácként a 80-as 90-es évek fordulóján nem sok mindenkivel tudtam megosztani a rajongásomat, azonban kétségkívül nagy hatással volt rám, a Magyar könyvklubból benindzsázott Sárkánydárda Krónikák mellett ez volt a másik meghatározó élményem, ami a fantasy műfaj felé sodort - bár akkoriban ezt inkább úgy éltem meg, hogy “Mekkora menő már a gagyi Tom&Jerryhez képest!”.
A mese a poszt-apokaliptikus földön játszódik és az epizódok során elő is kerül a stílus minden jellemzője: a varázslók tornyai ütött-kopott high-tech épületek, a csatlósok vagy robotok, vagy többé-kevésbé modern lőfegyverekkel felszerelt emberek vagy mutánsok és a varázslók repertoárjában is legalább annyi a csúcstechnológia, mint a valódi mágia. A kalandok díszletei gyakran lepusztult, a vadon által visszahódított kisebb-nagyobb települések. A világ legtöbb lakója nagyjából békésen, csak a környezettel harcolva tengeti mindennapi életét: a kényelem és a luxus ismeretlen fogalmak számukra. Időnként birtokolnak valami ereklyét (régről megmaradt, mágikusnak mondott high-tech eszközt), ami a boldogulásuk kulcsa, ám egy gonosz varázsló szemet vet rá és ezzel a csoportosulás élete az eddigi “nem túl jó”-ból “kifejezetten rossz”-ba vált.
Ebben a környezetben vándorol hősünk, Thundarr, a barbár, az egyetlen, aki képes a misztikus-technikus Napkard használatára, amely fegyver a jedik fénykardjának unokatestvére. Emberünk a barbárok szokásos jó(?) tulajdonságaival rendelkezik: igen erős, mérsékelten intelligens, de legalább szögegyenes jellem, aki a “varázsló” és “mágia” szavakra pöccre indul. Ezzel együtt érdekes, hogy az egyik hűséges társa egy varázslónő, Ariel hercegnő, aki halfarok híjján és a varázslatait és az eszét teszi hozzá a csapathoz. A kor szépségideálját figyelembe véve (a Leia hercegnő sinen haladva) érthető, hogy Thundarr hajlandó eltekinteni attól az aprócska ténytől, hogy a lány varázsló. Romantikus szál nincs, és ez jó is így. Barbárunk intelligenciája vakító déli napfény második társa, Ookla szellemi képességei mellett. A Csillagok Háborújából a polaritás felcserélésével nem csak egy fénykard került át Thundarr dimenziójába, hanem a wookie-k is: Ookla stabilan hozza Csubakka figuráját.
Egy kis irodalmi műveltséggel már lehet érezni, hogy itt kérem szépen 12-es karikával ellátott R. E. Howard történetek gördültek le a Ruby-Spears Productions rajzasztaláról. Nincs ezzel semmi baj, meg kell kedveltetni az ifjúsággal a stílust. Aki jártas a poszt-apokaliptikus fantasy témában, annak a Thundarr nem fog újat nyújtani, de a félórás epizódokban kiszórakozhatja magát, mert a rajzfilm képi világa kiválóan adja vissza a kívánt hangulatot, a történetek pedig kellőképpen fantáziadúsak és változatosak. Aki korábban nem nézett ilyesmit, annak is bátran ajánlom, mert nagyszerű ablakot nyit a fantasy egy méltánytalanul elhanyagolt stílusára, aminek könyves változatától talán megcsömörlöttek akkoriban, ám a mai egysíkú fantasy-felhozatalban üdítő színfoltot képez.
