A Showtime jó szokásához híven ismét kiszivárogtatta az aktuális Kaliforgia évad nyitóepizódját és lökte a karjainkba. Moody visszamászott a tévébe, hozta a dumáit és 3 éves New York-i kiruccanás után visszatért szeretett hazájába.
Az a "baj", hogy amíg Megan Good képernyőn lesz, nekem ez a kedvenc évadom - no nem mintha a negyedik évadban korlátolták volna a friss és minőségi punci mennyiséget. Egyébként kvázi újrarebootolták ismét a sorozatot - pedig az előző évad is erre ment ki -, mert hogy Hank egy hosszabb kapcsolatból menekült L.A.-be, ahol új munka vár rá, illetve szeretett családja. Kezd nehézkessé válni, hogy a Karen szálat miért erőltetik ennyire kényelmetlenül. A Becca + új pasi vonal abszolút kézen fekvő, sőt, tele lesz humorral az ziher, de Karen és az aktuális férj kicsit lejátszottnak érződik itt már. Ezt a kisebb negatívumot leszámítva üdítő volt nézni a nyitányt.
Nemeskéri Attila és csapata nem hagyott minket cserben, a Swords pár hete megjelent második száma ugyanis nem csak a profi minőséget, hanem a füzetecske árát is megtartotta, ami különösen szívmelengető gesztus ezekben a súlyos kiadásokkal járó karácsonyi időkben. Az elvárásaim pedig az előző rész fényében egyáltalán nem voltak kicsik, de szerencsére ezúttal is teljes mértékben elégedettek lehetünk. Elérkezett hát a vacsora ideje, jó étvágyat kívánok hozzá!
Mondhatnám az a jó, hogy Kevin Smith nem prédikál, meg picsafasz picsafasz csácsácsá, de valójában ez a Red State-en nem segít és még csak Néma Bob sem fordul be az utcasarkon egy kövér cigivel a szájában, hogy jobb színben tüntesse fel. A filmben feltűnő gyülekezet vezére (Michael Parks élvezi a szerepet, kár, hogy az rövid idő után sematikussá és idegesítővé válik) Smith-el ellentétben viszont annyit prédikál a szodómia és a homoszexualitásban megbújó sátánról és istenről, hogy majd elalszunk alatta. Adott egy 20-25 fős hitgyülekezet, akik előszeretettel irtják a melegeket és tüntetnek ellenük, mintha valami szent cél nevében óvnák a földet. Nos, 3 fiatal srácot egy kis szex-csalival rögtön el is ejtenek, hogy feláldozzák őket saját birtokuk oltárán - amin egy kisebb katonai bázis fegyverállományával büszkélkedhetnek. Természetesen az egyikük meglóg, megzavarja az imát, és furcsa véletlen folytán a helyi seriff is hamar értesül a birtokon történő gyilkolászásról. Úgyhogy kezdődhet az üldözéses mészárlás - de csak 1 óra után. A legnagyobb baj az, hogy szemhéjfárasztóan dögunalmas és érdektelen a Red State már rögtön 20 perc után. Mintha expozíció gyanánt totál feszes dialógok, morális dilemmák, gyötrő halálnemek igyekeznének feszültséget teremteni, de egy szolid altatóként jobban funkcionálnak. Ha viszont nagy nehezen túlesünk az első 1 órán - és még ébren vagyunk -, akkor átcsap egy tempós, túsztárgyalós akciófilmbe és még csak politikai korrektséget sem igyekszik magára erőltetni - sőt, épp ellenkezőleg. Az utolsó fél óra már-már dinamikus, akadnak ügyesen megírt dialógok, éles karakterábrázolás, de a végkifejletre valahogy mindez kevésnek bizonyul. Nem válik idegesítően rosszá, ahol kell bedurvul és folyatja a vért rendesen, de nem sok marad meg belőle. Smith pedig pontosan úgy zárja, ahogy filmes pályafutását kezdte: egy jó poénnal. Annál is kellett volna maradnia. 
Emailben kaptuk:
