Az olasz maffia csendben intéz el: néhány golyóval a mellkasodban alszol majd a halakkal, ha az útjukban állsz. Az ír maffia pépesre veri az arcodat, egyenként kipattintja a fogaidat, letépi a töködet majd a szádba tömi és whiskyvel kimossa magából még az emlékedet is. A Kill the Irishman Danny Greene élettörténet viszi vászonra kissé vázlatosan, alapvető gengszterfilm-panelekből építkezve, de mindezt olyan ügyesen, hogy az ír betyárbecsülettel, tisztességgel, és a mindig sugárzó tökös-vagány attitűddel együttesen rendelkező bajszos verőgép ikonja elbűvöl az utolsó percig.

Danny Greene (Ray Stevenson) figurája kezdetben egyszerű melós, aki megragadja a felkínált lehetőséget, szakszervezeti vezetővé avanzsál - habár főiskolát sosem végzett, de nem is nagyon volt rá szüksége - és bőséges pénzfakasztásba kezd, közben a helyi pultoslánnyal családot alapít. Minden szép és jó amíg a kopók ki nem szagolják az ügyleteit és dugják rács mögé az ír seggét. 2 perc nem sok, annyi sem kell neki és már szabadlábon kószál Cleveland utcáin, ahol egy lepukkant kertvárosi házba száműzik családjával együtt. Ekkor ismertetik össze az alvilág egyik kulcsfontosságú figurájával, Shondor Birns-el (Christoper Walken), aki rögtön munkát kínál neki.

A töménytelen mennyiségű gyilkosság alatt bújnak meg olyan tényezők, mint az árulás, a barátság, a szerelem, a maffia szövevényes összefogása egy fickó ellen, akit akárhányszor próbáltak lelőni, felrobbantani és még egyéb variációkkal sírba juttatni sosem sikerült. Mert amíg odafönt az a valaki úgy nem gondolja, addig nem vesztél el.

A film cselekményvezetése kócos, néha olyan mintha a forgatókönyvíró két jelenet között 16 nagyfröccsöt vert volna be és ezért mintha az összekötésük nem igazán simulna, illeszkedne rendesen egymásba. Mázli, hogy olyan színészek brillíroznak a képernyőn, mint Ray Stevenson, Christopher Walken, vadállat Vinnie Jones, vagy a tucatnyi olasz-amerikai színész, akiket Maffiózónak szült meg a jóisten. Stevenson-ról elhiszed, hogy kitöri a fogaidat és megeteti veled, amit egy olyan "szétbaszlak" tekintet előz meg, ami után nem kérdés mi következik. Christopher Walken félelmetes. Félelmetes, hogy milyen rutinnal ad el bármilyen illegalitásban dúskáló gengszterkaraktert, anélkül hogy a szempillája belerezdülne. Val Kilmer leginkább egy jóllakott postagalamb benyomását kelti, néha felénk repül és narrációba szőve szállít némi információmorzsát a főszereplőről - aki mellett olykor fel is tűnik, de tényleg totálisan funkciótlan a karaktere.

Amiért kissé még piszkálni lehet a filmet, az az ír szervezett bűnözés bemutatásának hiánya. Az olaszok oldaláról legalább olyan félig-meddig módon árnyalják a képet - na meg ezt 178 másik gengszterfilmben úgyis láthatjuk - de az íreknél néhány jó helyen beböfögött monológgal, illetve egysorossal letudják az egészet - a krumplizabáló kifejtése mondjuk megmosolyogtató. Persze azért az olaszokra kihegyezett fricska remekül működik, szó se róla. És emiatt igazán kár, mert a potenciál benne van, hogy kibontsa és prezentálja mindezt - hiánypótléknak: a Sons of Anarchy 3. évadja viszont kiválóan nyújt betekintést az ír bűnözői szférába.

A maffiaháború aztán idővel olyan grandiózusra duzzad, amiben a túlélési esélyek igencsak minimálisra degradálódnak, de Danny Greene büszkeségén nem eshet csorba. Megdöbbentő mennyiségű bomba robban, a Clevelandi alvilág valóságos vértócsává változik, amiben a még megmaradtak igyekeznek túlélni, kevés sikerrel. A végkimenetel kegyetlen és gyors, megkérdőjelezhetetlenül és patetikusan sodródunk feléje. A családi és érzelmi szálakat a cselekmény belökdösi a háttérbe, de ennek ellenére a főszereplő veszteségei érezhetően buggyannak a vászonra - néha ugyan kissé erőtlenül és gyengén, lásd a társ halálának jelenetét. A finálé az óriási klisé ellenére is energikusan robban az arcunkba - annyira kiszámítható, de mégis tiszteletet parancsoló jelenetsor a kissráccal való dialógus, hogy az már szinte gyönyörű. Klasszikusságtól fényévekre álló, de kellemes 70-es évek atmoszférát sugárzó gengszterfilm, trú sztori, amiben egy biztos: az írekkel nem jó baszakodni. 7/10