"Nem tudsz aludni. Lehet, hogy azért, mert késő éjjel mikor minden zaj elhal és ott fekszel az ágyadban teljesen egyedül, úrrá lesz rajtad a félelem. Azért, mert hirtelen minden annyira...üres."
Volt már olyan, hogy csak azért néztél végig egy filmet, mert akadt benne egy piszok jó figura, aki miatt nem tudtad otthagyni? Naná. Aki tulajdonképpen túlnő az egész filmen, pedig csak mellékszerepben tevékenykedik és a nézőnek végig az az érzése, hogy valójában a cselekménynek róla kellene szólnia, ahelyett, hogy ő csak kiegészíti azt. Ez a poszt most erről szól - és ha minden jól megy, akkor idővel állandó rovattá bővül.
Nick Nolte karaktere szinte már túl jó, túl expresszív ehhez a filmhez. Victor Salva műve nem érdemli meg őt. Egy megvénült, ősz hajú, bölcselkedő mentor, fontos, harcra felkészítő filozofikus gondolatokkal. A film cselekménye szerint Dan Millman-ből a világ egyik legjobb tornásza válhatna, ha jobban odafigyelne az életmódjára, amelyben bár megvan minden, mégis hiányzik valami. Ezt az űrt, ezt a számára betöltetlen lyukat próbálja betapasztani, amikor egy nem túl forgalmas benzinkútra hajt motorjával, ahol találkozik Szókratésszal, az egyszerű benzinkutassal.
Nick Nolte Socrates-al azonosuló, elhivatott, már-már szürreális alakítása egyszerűen nem méltó a film által támogatott és olykor közönségesen ábrázolt tini-hülyegyerekhez. Socrates olyan, mint a kung-fu filmekben feltűnő tanítómester. Mintha a Kill Bill Pai Mei-ét visszafogottabb, kevésbé nyers és erőszakos, modern filmtrendekhez igazítanánk.
De az igazság az, hogy azok a magasztos gondolatok az életről, a tanítószándékú, olykor-olykor a közhelyig merészkedő gondolatmenetek, mondatok és monológok sokkal jobban passzolnak egy véres és nyers Szamuráj-filmbe. Még Nick Nolte is könnyen elképzelhető, ahogy a szél fútta, magas fűvel borított terület közepén szórja a magvas gondolatokat. Pláne, hogy A békés harcos útja néha olyan szélsőséges, már-már misztikus ábrázolásig merészkedik, amely nem illik földhözragadt szellemiségéhez. Egyszerűen túl sok.
Nolte alakítását méltán lehet simogatni, mert ugyan szinte semmi különöset nem tesz az öreg, az arca elhasználódott (ahogy egy volt alkoholistánál az lenni szokott), viszont tekintete, kisugárzása és jelenléte áthatja az egész filmet. És, ha nem csúfítanák el, butítanák le holmi közönséges, tipikus pátosszal és giccsel felpumpált sportfilmmé, akkor sokkal maradandóbb is lehetne a Peaceful Warrior. Így csak egy közepesen szar sportfilm, egy kiváló formában lévő, egykor szebb napokat látott Nick Nolte-val. De ez már nem az ő hibája. Ő minden tőle telhetőt megtesz, sőt.