A most már múlt év egyik legjobb újonca Ryan Murphy és Brad Falchuk horrorsorozata. Ezzel az állításommal mondjuk legalább annyian vitatkoznának, mint amennyien osztanák. A Murphy-Falchuk Bt. ahogyan elbírt szabadulni a Kés/Alatt-ban az itt most kötelező jelleggel elevenedett meg. Olyan nyalánkságokkal szórakoztatták a nézőket, mint az őrült perverz tudós, gumiember aki megdugja anyut, nimfomán cselédlány vagy éppen a halálon túlról Frankensteinizált csecsemő. Szóval az aberráció és perverzió duója minden egyes részben tonnaszám előfordul miközben a Harmon család próbálja kényelembe helyezni magát a házban, ahol az elveszett lelkek csak úgy fuldokolnak.
Történetismertetőként a pilotkritika ajánlott, de röviden: a család új házba költözik, ahol anno literszám folyt a vér, a városi horrortúrán ez a ház a legnagyobb szenzáció, ahol éppenséggel egy beteges tudós élte ki a vágyait a munkáján - vagy épp fordítva. A szomszédban lakó arrogáns hölgy (Jessica Lange) pedig jóval többet tud erről a házról és annak titkairól, mint azt az újdonsült lakói gondolnák. A ház rejtélyeit, egykori lakóinak múltját fedi fel az első évad, amit a főszereplő család mindennapi és nem mindennapi problémáival kombinálva bonyolítja a cselekménybe.
Na most hiába van ott az a csalóka cím, az American HORROR story valójában inkább pszicho-thriller, amely a rejtélyek kifejtésére koncentrál és persze nem utolsósorban a drámára. Az már mellékes, hogy tele van gyilkossággal, visszataszító, beteges elemekkel és olyan frusztráló figurákkal, akiknek nem szívesen lennél a szomszédja. A cselekmény kliséi ellenére viszont rendkívül ügyesen vezérelt, néhány robbanó csattanóval, egy-két túl egyszerűen letudott magyarázattal - a Rubber man karakterébe százszor több minden fért volna, minthogy csak így egyszerűen letudják ezzel az olcsó fordulattal -, amikben a potenciál több lett volna. Ennek ellenére a narratíva és az atmoszféra kölcsönösen egészíti ki egymást, hogy pulzáló, félelmetes és izgalmas legyen egyszerre - amellett természetesen, hogy szinte minden tekintetben erősen deviáns.
Karaktervezérelt a sztori, az már csak a mi szerencsénk, hogy a megformálók remekelnek a szerepeikben. A gyönyörű és dögös Connie Brittontól, a kétségbeesett és farokvezérelt Dylan McDermotton át, az eszméletlen ügyesen intrikáló Jessica Lange-ig, aki olykor hullámzik a túljátszás és a mesteri alakítás között. De a még tucatnyi mellékszereplő és vendégszereplő is egytől-egyig zseniális.
A cselekmény masszív, erős, átgondolt és konzekvensen felépített, amire a borzalmasabbnál szörnyűbb negatív karakterek remekül vannak felfűzve. Az égett arcú idegen, a szociopata srác, aki a tinilányra nyomul, aki egyébként az utóbbi évek legüdítőbb tinédzser karaktere mesterkéltségtől és ostoba maníroktól mentes - amiben Taissa Farmiga örömmel lubickol, majdnem elfelejtettem megemlíteni. Egészen a fináléig képes megőrizni azt a feszültséget, amit már az első epizóddal létrehoz. A rejtélyek sora bővül, idővel pedig a sorozat szépen a maga ütemében adja meg a válaszait. A zseniális cold open-ek hatásosságáról nem is beszélve.
Egészen a fináléig minden működik, de ott valahogy megtörik a hangulat. Ugyan a tiszteletkör, amit tesz szép és szimpatikus, de az eleddig megkomponált összképet kissé csorbítja. Más kérdés persze, hogy Murphyék szándékosan lezárják a sztorijuk végét, hogy jövőre egy teljesen új házzal, új szereplőkkel, új rémségekkel - de szigorúan vámpírmentes ötlettel - borzolják a kedélyeket. Az első évadnál ez nálam bejött - a nézettségi adatok alapján pedig még sokaknak -, de az biztos, hogy ehhez az abszolút perverz környezethez kell egyfajta befogadókészség. 8/10
