Az ázsiai filmekben már megszokhattuk, hogy szereplőik szinte minden percben püfölik egymást, műfajtól függetlenül, és ez természetesen a sportfilmeknél sincs másképp, még akkor se, ha az adott sportnak éppen köze sincs a bunyózáshoz. Ezekből vegyünk most szemügyre néhány jobb és rosszabb próbálkozást:

Tűzlabda / Fireball (2009)

Kevesen tudják, hogy annak idején, a kosárlabda feltalálásánál egy olyan sport létrehozása volt a cél, ahol a játékosok közötti fizikai kontaktus szabályellenes, így a problémás, nehezen kezelhető gyerekek is játszhatják, hiszen nem kell attól tartani, hogy netalántán egymásnak esnek. A thaiföldi filmesek azonban úgy gondolták, hogy csavarnak egyet ezen, így nemcsak kidobták ezeket a szabályokat, de mindjárt össze is boronálták a kosárlabdát a ketrecharccal, megalkotva a tűzlabdát, egy olyan játékot, ahol a labda birtoklásáért, ill. a pontszerzésért folytatott küzdelemben minden eszköz megengedett, és ahol „nincs szabály, nincs kegyelem, csak a legerősebb marad életben.”

Tai frissen szabadul a börtönből, ám nem sokáig élvezheti felhőtlenül a szabadságot, mivel hazaérve rögtön azzal kell szembesülnie, hogy ikertestvére, Tan kómában fekszik, félholtra verve. Azon nyomban el is határozza, hogy ezt nem hagyja annyiban, és utánajár az igazságnak. Éppen ezért felveszi a tesó személyazonosságát, és belép egy fireball csapatba, hogy részt vehessen a bajnokságon, ezzel pedig két legyet üthet egy csapásra, hiszen nemcsak a Tan életét megmentő műtétre szedheti össze a pénzt, de a döntőben összecsaphat azzal az emberrel is, aki ezt tette a bátyóval.

Tipikus bunyós bosszúfilm-történetet kapunk itt, egy kis kosárlabdával megfűszerezve. Ezerszer láttunk már ilyet, de szinte mindig jól működik, főleg ha a drámát is ügyesen adagolják, és így mi magunk is át tudjuk érezni a szereplők motivációját. Szerencse itt ezzel nincs gond, hiszen a csapat bemutatásakor kitérünk a játékosok hátterére is, ahol a terhes barátnőtől kezdve a kilakoltatott családig van mindenféle sablonos dolog, de szerencsére pont megfelelő mennyiségben, így még ez a része is jól teljesít a filmnek. Viszont ahol megbukik, az sajnos pont az, ahol a leginkább remekelnie kéne: az akciójeleneteknél.

A meccsek során játékosok annyi ütést kapnak, amennyi egy hadsereggel is végezne, ám hőseink keményen állják a sarat, és igaz, hogy időnként néhányan a fűbe harapnak, de azért semmilyen szinten nem kell realitást várni a harcoktól. Itt a pörgésen és a látványon van a hangsúly, de sajnos az előbbi elnyomja az utóbbit, mivel a vágás enyhén szólva is olyan kapkodó lett, hogy sokszor követhetetlenek az események. Erre még rájátszik a remegő-forgó kameramozgás is, és már nem is olyan könnyű megmondani, hogy éppen kik is csapkodják egymást a képen? Ez pedig leginkább azért nagy baj, mivel a filmnek legalább a 80%-át a meccsek teszik ki, amik ahelyett, hogy jól koreografált, a mai divatnak megfelelően lassításokkal teli, látványos küzdelmekkel kecsegtetnének, valahogy mindig egy eszetlen kocsmai bunyóra hajazó tömegverekedésbe fulladnak. A kosárlabdából meg alig vettek át valamit, tulajdonképpen az egész kimerül annyiban, hogy bunyózás közben egymásnak passzolgatják a labdát, de semmi extra, pedig ezt hatalmas zsákolásokkal és palánkrengető alley-oopokkal illett volna megoldani. A végső harcra azért nagyjából sikerül levetkőzni ezeknek a hibáknak a nagy részét, és ott már valóban élvezhető harcokat láthatunk, de ez sem tudja megmenteni a Fireballt a középszertől.

Kár érte, mert érezhetően nem egy összecsapott film ez. A színészek is keményen megizzadhattak a forgatásokon, mivel nem kevés akciót zsúfoltak itt nekünk össze. Emellett azonban rengeteg hibája van a Fireballnak, de leginkább mégis a kapkodó vágáson és az állandó kamerarángatáson hasal el. Lett volna potenciál a témában, de ez a ziccer most kimaradt. 5/10

Kung Fu Dunk / Gong fu guan lan (2008)

Itt se nagyon kell törni a fejünket a cím hallatán, hogy miről is lehet szó; „Kung Fu Zsákolás” – tehát a Fireballhoz hasonlóan ismét a kosárlabda fogja összeszűrni a levet a harcművészettel, ám ezúttal egészen más tálalásban láthatjuk, mint az előbb említett mű esetében, ugyanis a hongkongi filmesek - szemben a thaiföldi kollégáikkal – teljesen poénra vették az egészet.

Egy részeg csöves elhagyott csecsemőt talál a városszéli kosárpálya mellett, el is viszi gyorsan a helyi kung fu iskolába, arra kérve a mestert, hogy nevelje fel. Az öreg pedig eleget is tesz ennek a kérésnek, ám a sors úgy hozza, hogy az időközben kiváló harcművésszé vált Fang Shijie-t kirúgják az iskolából, ezért elhatározza, hogy felkeresi a szüleit, ehhez pedig a legegyszerűbb út, ha híres kosarassá válik. Erre pedig minden esélye megvan, hiszen a kung fu által emberfeletti állóképességre, ruganyosságra és fizikai erőre tett szert.

A történet ezúttal se egy nagy dobás, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy szórakoztasson, amit látunk, és ha elég pihent aggyal rendelkezünk, akkor ez többnyire sikerülni is fog. Hihetetlenül elmebeteg humora van a filmnek, de több poént is elbírt volna, mert a meccsek között azért akad néhány üresjárat. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg elemet vesz át szinte szó szerint a Slam Dunk című zseniális animéből.

A meccsek egyszerre gagyik és látványosak, olyan túlzásokkal, hogy például, ha valaki a hárompontosvonaltól rugaszkodik el, az is általában derékmagasságban kapja el a gyűrűt. Az meg már alap, hogy minden második akció alley-oppal végződik, közben meg megállás nélkül nyomják a kombókat, a crossovertől a spin move-ig van minden, és persze a lepattanót is rögtön visszarántja valaki a gyűrűbe. A végére már egyre több harcművész-elem kerül terítékre, az utolsó mérkőzésen pedig Fang már olyan jól tud kung fuzni, hogy még az időt is visszaforgatja.

Kellemes meglepetés volt a főszerepben a Zöld Darázzsal elhíresült Jay Chou-t látni, valamint rengeteg ismerős arc tűnt fel például régi Jackie Chan-filmekből is. Összességében egész jól szórakoztam a Kung Fu Dunkon, de ebben is jóval több lehetőséget éreztem, mint amennyit kihoztak belőle. Egy 6/10 azért simán elfér rajta.

Üsd, vágd, focizzál! / Shaolin Soccer (2001)

Na, kérem, ez az egyik legnagyobb állatság, amit valaha láttam, ennél elborultabb film nem sok van. Azt hiszem, nem árulok el túl nagy titkot azzal, hogy nem szeretem a focit, sőt, engem alapjában véve annyira untat ez a sport, hogy még soha egyetlen meccset nem bírtam végignézni életem során, de a Shaolin Soccer után valahogy mindig óriási késztetést érzek, hogy belerúgjak egy labdába. Persze valószínűleg azon nyomban kedvemet szegné, hogy az általam elrúgott labda nagy eséllyel nem törne át betonfalakon, sőt, még csak a kapufát se horpasztaná be. Mert ebben a filmben pontosan ilyen dolgok történnek.

Az Aranylábnak nevezett fiatal focista karrierje egy átverés következtében derékba törik, csakúgy, mint a lába, ezért 20 évvel később már csak arról álmodozik, hogy futballedző lehessen. A véletlen egy napon összehozza egy shaolin-mesterrel, Acéllábbal, aki mindenáron a kung fut szeretné népszerűsíteni, de rendszerint minden erre tett kísérlete totális kudarcba fullad. Nemsokára azonban kipattan a fejéből a shaolin foci gondolata, így összeszedi régi barátait, akik egytől-egyig kung fu mesterek, és Aranyláb segítségével egy focicsapatot verbuvál belőlük, majd beneveznek a bajnokságra…

Bizonyára mindenki látott már focis animét – hazai és külföldi csatornákon is rengeteg ilyen ment egy időben, a Tsubasától kezdve a Kickersen át a Pálya ördögeiig -, szóval el tudjátok képzelni, milyen lehet ezeket a meséket élő szereplőkkel viszontlátni, csak még egy igen beteg, paródiaszerű humorral és a régi harcművészfilmek sajátosságaival megfejelve az egészet. Stephen Chow azonban nem csak elképzelte ezt, hanem meg is alkotta, sőt, a forgatókönyv megírásán és a rendezésen kívül még a főszerepet is elvállalta. A végeredmény pedig egy elképesztően idióta, röpke másfél órás marhulás lett, ahol még a ruha is leszakad a kapusról egy-egy izomból megküldött labda erejétől, ami mellesleg repülés közben lángcsóvát húz maga után.

Nem is szaporítom tovább a szót, mert ezt a filmet látni kell, méghozzá újra és újra, mert annyira elmeroggyant, hogy az egyszerűen csodálatra méltó. 10 éve készült a Shaolin Soccer, és ez helyenként a trükkökön is meglátszik, de nem kell foglalkozni ilyen apróságokkal, mert azóta se készült ennél viccesebb sportfilm. Nagyon erős 8/10.