Régi videojáték-rajongók bizonyára felkapták a fejüket a cím láttán, mivel a The Tower of Druaga eredetileg egy árkád játék volt a ’80-as évek derekán, ami a nagy népszerűségnek hála, még hét további folytatást élt meg az idők során, mialatt szinte minden létező platformot meghódított. Ezt a népszerűséget látva határozta el magát a neves GONZO stúdió, hogy animévé avanzsálja a legendát, annak ellenére is, hogy az efféle adaptációk legtöbbször igen gyatrán muzsikálnak. Az eredmény jelen esetben is kissé felemás lett, de a The Aegis of Uruk még így is a jobb feldolgozások közé tartozik, ettől függetlenül viszont ne várjatok tőle sokat.

A sorozat igencsak megosztotta a közönségét, ennek okáért pedig nem kell messzire mennünk, hiszen rögtön az első rész a nagy vízválasztó, ami eszement humorával darabokra szedi a fantasy műfajának legnagyobb kliséit. A nézők egy része azonban túlságosan is pihentnek találta az itt felvonultatott poénáradatot, így a folytatás nekik kedvezett, míg a többiek számára pont a következő részek jelentettek némi csalódást. Ez pedig azért történhetett, mivel a második epizódtól kezdve a tempó jelentősen lassul, és a humor is kissé háttérbe szorul – de nem tűnik el, időnként mindig felbukkan, bár már korántsem akkora mennyiségben, mint az elején. A készítők mellesleg később kiadtak egy alternatív első részt, amely már teljes egészében a sorozat hangulatát tükrözi, és az eredeti felvezetővel párhuzamosan zajló eseményekről számol be.

Történetünk 60 évvel az első videojáték után veszi fel a fonalat, ahol a nagy Gilgamesh uralkodik, ki annak idején egymaga mászta meg a gonosz Druaga tornyát, és szállt szembe a szörnyeteggel, elhozva ezzel a békét az emberek számára. Időközben azonban Gilgamesh megöregedett, Druaga pedig nemcsak visszatért, hanem a tornyot is újjáépítette, így eddig soha nem látott veszély fenyegeti a világot. Szerencsére éppen beköszöntött „Anu nyara”, az időszak, melyben a szörnyek a legsebezhetőbbek, így az Uruk hadsereg mellett az ún. mászók is felkerekednek, hogy eljussanak a torony legfelső szintjére.

A mászók kb. 4-5 fős csapatokba verődve indulnak el a 60 szintes építmény megmászására, mi pedig az egyik ilyen társulat kalandjait követhetjük nyomon. A szedett-vedett bagázs tagjai között tipikus fantasy-karakterek találhatók: van itt harcos, mágus (+ a segédje), gyógyító, ill. történetünk főhőse, a csapat védelmezője, aki a legtöbb mászóval ellentétben nem a gyors meggazdagodás reményében indult útnak, hanem egyszerűen azért, mert ezt diktálta a becsülete. Időnként az útjuk keresztezi egymást egy másik, sokkal tapasztaltabb és megfontoltabb társasággal, néha pedig a hadsereg is beleszól a dolgok alakulásába.

A csapdákat, szörnyeket és egyéb veszélyeket rejtő labirintusok számos csatának adnak otthont, és remekül megteremtik az rpg-hangulatot, amit kivételesen még az is csak fokoz, hogy az egy fajhoz tartozó szörnyek teljesen egyforma külsőt kaptak. Az akciók ettől függetlenül ötletesek és látványosak, bár nem egyszer bármiféle tét nélkül zajlanak, mivel sajnos elég sok a felesleges töltelék. Persze ezek között rengeteg humoros pillanat is akad, de sokszor szinte egész epizódok forognak le anélkül, hogy a cselekmény akár egy picit is haladt volna, és ez egy 12+1 részes sorozatnál megengedhetetlen húzás.

Ami viszont nekem a legjobban tetszett, az a grafika, azon belül is a karakterdesign, amitől az unalmasabb párbeszédeknél is sokszor olyan érzés fogott el, mintha egy videojáték valamelyik átvezető animációját nézném. A szörnyekkel viszont ennyire már nem voltam megelégedve, ugyanis néhányat cgi-vel erőszakoltak bele a képbe, ami ugyanannyira elüt a háttértől, mint a rajzolt karakterektől, és kifejezetten zavaró hatást kelt, de szerencsére ilyenből nem sok akad, így meg lehetünk nyugodva.

Hogy mit várhatunk a The Tower of Druaga: The Aegis of Uruktól? A labirintusokban mászkálós rpg-k fantasztikus hangulatát, (többnyire) gyönyörű grafikát, sok-sok komolytalanságot és akciót, de mindezekkel együtt is sajnos csak egy erős közepes animesorozatot. A játékadaptációk kedvelőinek viszont merem ajánlani, már csak a témához való szokatlan hozzáállása miatt is. 6/10