Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Vaklárma / See No Evil, Hear No Evil (1989)

2011.08.26. 11:00 Gevin

A vaksi bazmegol és ágálva hadonászik-kötözködik miközben a süket éppen egy kisteherautó sofőrt küldd el a jó édes anyjába. A vak azt hiszi, hogy a süket szidja, pedig még csak nem is hallja, hogy miket dumál a világtalan. Ez Wally és Dave első találkozása, ahol még halvány sejtésük sincs róla, hogy később, mint két szökött körözött bűnözőt kergetik majd őket az ostoba hekusok, akik olyan szerencsétlenek, hogy még egy vak-süket párost sem képesek cellába tuszkolni. Richard Pryor és Gene Wilder humoristapárosa egyszerűen uralta - de ha nem is, mindenképp színesítette - a 70-es 80-as éveket: olyanok voltak egymásnak, mint Bud Spencer és Terence Hill az ostorcsattogás hangú pofonokat osztó spaghetti-westernekben. A Vaklárma se hall, se lát koncepciója önmagában is zseniális felütés, amihez aztán jön ez a két barom és kult-státuszba emel egy teljesen hétköznapi komédiát, aminek az erényeit bőven lehetne sorolni, de a legszebbik mind közül, hogy nevettet, mert mást nem is akar.

Amikor ez a két érzékszervkárosult egymásra talál, már ott tudjuk, hogy ebből zűr lesz. Méghozzá bazinagy. Miután röviden elmesélik egymásnak ki, hogy gyűjtötte be a vakságot illetve a süketséget - majd Wally rátér a lényegre, hogy mikor dugtak utoljára, hatalmas pillanat - onnantól nyilvánvaló, hogy amit a zsáner kliséi elbírnak, abba ők hótziher, hogy belesodródnak. Természetesen a hogy juttassuk magunkat minél nagyobb szarba bejáratott kliséről beszélek, amely a legtöbb esetben jócskán átlépi a határait, de itt gyönyörűen működik végig. A forgatókönyv nyilvánvalóan folyamatosan rá is dolgoz erre: csak úgy repíti a két balfék segge alá a pazarnál pazarabb szituációkat, amik önmagukban is eleget szolgálnak, de erre még rátesz és megfejeli olyan dialógusokkal, amelyektől minden második percben kiborul az ember, mert mindegyik annyira ül.

Richard Pryor a Vaklárma büszkesége: a baseball sapkás szerencsejáték függő, aki lovira fogad és távcsővel a kezében drukkol annak a lónak, amelyik biztos hogy nem fog nyerni. Csak hát arra tett. A kidülledő szemek, a hadonászások, a sziporkázó stílusban beszórt egysorosok, utánozhatatlan gegek szülik Pryor karrierjének egyik legszórakoztatóbb - ha nem a legjobb - alakítását. Gene Wilder pedig ezt pontosan tudja: a sete-suta és végtelenül sztoikus fickó szerepében briliánsan asszisztál a cimborájának. A Vaklárma gyakran ironizál stílusosan, amely Wilder legkiválóbb jelenetét eredményezi - amikor éppen azt bizonyítja üvöltve, hogy töksüket. Természetesen rosszakarók nélkül nincs vígjáték és mivel vagy 15 éve láttam utoljára, teljesen megfeledkeztem arról, hogy a felejthető Joan Severance mellett - persze azok a lábak! - Kevin Spacey akarja kiiktatni a két szerencsétlent, akinek a kamaszbajsza majdnem annyira gáz, mint Nic Cage frizurája a Varázslótanoncban - egyébként Spacey rutinból alakít, de jó a szerep.

Pryor és Wilder filmjei közül nem láttam mindet, de tény, ahogyan sokaknak nekem is ez a favoritom. A Vaklárma nem erőlködik: ironizál, gúnyolódik, néha szemtelenkedik és soha a büdös életben nem veszi komolyan magát. Pryor 2004-beli első helyezése a "100 legnagyobb komédiás" szavazáson egyértelműen kijárt neki. Az örök páros számára ez a film legalább akkora emlék és nosztalgia, mint nekünk nézőknek - bár sajnos már csak Wilder emlékezhet rá. Ha nem nagyobb. 8/10

3 komment

Címkék: vígjáték filmkritika 8/10 80 90 classic shit

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr563177658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.08.26. 16:56:23

Ez mehetne akár a droidra is.
Marha nagy film volt.
Sőt még most is az:)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása