Miután a 2000-res évek elején Bruce már egy ideje nem kapott tökös, mosópor helyett vérfoltokkal dúsított trikóban gyilkoló, pazar egysorosokkal teli szerepet, ezért a Sin City előtt még megkörnyékezték, egy inkább a thrillert előnyben részesítő, de még korrekt akciófilmnek is betudható produkcióhoz. Bruce így semmiképp sem akart csalódást okozni, még ha a túszfilmek megszokott kliséi nem feltétlen pörgős hullagyártást vetítettek előre, ő akkor is inkább hozta a kemény, a családja érdekében minden idegesítő parasztot eltávolító zsarut, mint a lélekben megtört túsztárgyalót. Na jó, ez utóbbiból is kellett valamit mutatnia, amit ha John McClane meglátott volna, akkor két egysoros oltás után a karján nyomta volna el a cigicsikket.
Jeff Talley túsztárgyaló egyik múltbéli akciójával kezdünk, ahol homlokig szakállban, zsíros hajjal dumál rádión a célponttal, aki egy kisgyereket és annak anyját ejtette foglyul egy kis kertvárosi házban. Jeff saját kudarcának könyveli el, amikor az agyban teljesen elborult túszejtő három lövést ereszt el, egyet a gyermekbe, egyet az anyába és végül saját magát küldi a pokolba. Ugrunk a jelenbe, ahol - már van borotva - és Jeffet láthatjuk teljesen csupasz fejjel, amint mezei járőrként végzi a melót, miközben otthon gondok vannak az asszonnyal, amit a gyerek sem néz jó szemmel. Közben három felfoghatatlanul ostoba srác - na jó 3-ből 2 - betör egy gazdag fószer villájába, ahol túszul ejtik a családot - apa+két gyerek. Miután feleslegesen kiloccsantották az utcában járőröző csaj agyát, Jeff azonnal ott terem a benga dzsipjével, hogy elordítson egy What the Fuckot? - persze csak lélekben. A túszhelyzet rohadt gyorsan felépítteti magát, a gond már csak az, hogy amikor átadná az ügyet, akkor jönnek a símaszkba öltözött jó kedélyű fickók, és jó hangulatban, pisztollyal a seggében, bilinccsel a kezén, rákérdeznek hogy nincs-e kedve mégis visszamenni, mert nekik a házból bizony kell valami. Az érvelési módszer meggyőzőségét pedig, nem egy, '80-as évekbeli akció-klasszikus garantálja számunkra.
A feszültség nem időz sokat háttértáncosként, elég hamar érezzük a szorító nyomást. Korrektül felépített dramaturgiája van, amit Bruce rutinja csak még jobban bebiztosít. Közben pedig az ifjonc Ben Foster totális őrültként fokozza a hangulatot, - a karaktere külön filmet érne - akinek a szemében minden frusztráltság, gyermekkori bántalom ott rejtőzik. Egyedül a kisgyerek nyafogó mivolta zavart olykor, de többnyire ő sem volt kiábrándító.
Az akciójelenetek jól megkoreografáltak, még a kissé túlzó házbéli összecsapás után sem éreztem, hogy átfordul valami hamis popcorn zúzásba. Az üldözés, a menekülés a helyén van, sőt, van egy rész, ami már-már horrorisztikus magasságokba emelkedve tolja feljebb az impulzív akciójelenetet.
Bruce pedig végül mindent megtisztít, amit el is várunk tőle, és ha nem is minden pillanata arany, mégis csak élvezzük, ahogy kivágja magát és megteszi, amit meg kell. A végére hagyott csattanó nem robban akkorát, hiszen már félig sejthető a felénél, de szépen zárja a több, mint másfél órát. Külön dicséretes, hogy a maszkosok álcáját nem leplezik le, hiszen igazából semmi célja sem lett volna, a kíváncsiságunk beteljesedésén túl. 7/10 a vége.
