Egy időben sokat adták a tévében, de én még csak most láttam először ezt a spagettiwestern-vígjátékot, melyben a verhetetlen páros, Bud Spencer és Terence Hill utoljára osztja együtt a pofonokat.

Közeledik a karácsony, és a mama szeretné otthon tudni az egész családot, ezért levélben üzen bajkeverő fiainak, hogy térjek haza az ünnepekre. A nagydarab, mogorva Moses és az izgága, agyafúrt Travis épp egy bandita kézre kerítésén fáradoznak, de számításaikba több hiba is csúszik. Megjárják a börtönt, banditák fogságába esnek, összetűzésbe keverednek a sheriffel, ráadásul egy medve is eltűnik a helyi állatmenhelyről.

A történettel ezúttal sem vesződtek sokat, a hangsúly így szokás szerint a poénokra és a bunyókra helyeződik. Mindkettőből elbírt volna többet a forgatókönyv, de a már jól ismert Bud Spencer – Terence Hill hangulat gondoskodik róla, hogy gyakori időközönként kiüljön az a bizonyos vigyor az arcunkra.

A színészpáros jócskán megöregedett, nem olyan fürgék már, mint egykor, de azért még így is le a kalappal előttük, mert a bunyók, amiket összehoztak (főleg a film végén), bármelyik produkciójukban megállnák a helyüket.

A fájtok mellett szokatlanul sok érzelem jelenik meg a filmben, főleg a család szeretete kerül előtérbe, de ez nem is annyira meglepő, hiszen a karácsony is fontos szerepet játszik, annak ellenére, hogy maga az ünnep az utolsó 10-15 percig nem sok vizet zavar. A zárásban van egy-két erőltetett megoldás, de amint hőseink az ő sajátos módszerükkel feldíszítik a karácsonyfát, már el is feledkeztünk ezekről az apróságokról.

Vicces, szórakoztató film lett ez is, akárcsak a duó többi produkciója, de nem verekedte be magát a kedvenceim közé. Kicsit megfáradtan osztogatják már a pofonokat, de még ennyi idősen is legalább akkora lelkesedéssel, mint pályafutásuk elején. Méltó búcsú lett a Bunyó karácsonyig, részemről 7/10 pontot püfölt össze magának.