2013-ban a naiv és kissé esetlen Lara Croftból igazi túlélő született, az újragondolt Tomb Raider pedig egy nagyon jól összerakott, komplex és izgalmas akció-/kalandjáték lett, amit mi is imádtunk. A folytatásról egyelőre sokat még nem lehet tudni, de a megjelenést 2015 decemberére tervezik, és a nextgen konzolok mellett nagy valószínűséggel kapható lesz PC-re, X360-ra és PS3-ra is.














Semmi új a nap alatt, pusztán egy emlékeztető, egy figyelmeztető, magyarított előzetes azért, hogy még csak véletlenül se feledkezzünk meg az idei év legnagyobb dobásaként számon tartott filmről. Mármint halkan, lassan, morzsánként hullik csak Christopher Nolan új művéről bármiféle információ, de egyrészt ez így a jó, másrészt annál nagyobbat robban majd.


Svárci kapott a segge alá egy ígéretes csapatot, amiben a főnök szerepéhez kifejezetten jól áll neki az öregség, szóval ez a film tökösnek és vagánynak tűnik egyszerre különösebb izzadságszag nélkül. Azt meg álmomban sem gondoltam volna, hogy Mireille Enos (The Killing) képes úgy kinézni, mintha jó nő lenne - és mellette picsakemény természetesen. Várjuk szeretettel.