Jake Shreier öregesen kedvesnek tűnő első nagyjátékfilmjében összegyúrja a sci-fit a dramedyvel, meghinti egy csipet szentimentalizmussal és heist-al, és lőn máris kész az utóbbi évek legfurcsább fűszerezésű független filmje. A főszerepben virgonckodó Frank Langella mellett feltűnik még James Marsden és Liv Tyler, akik az idős úr csemetéit alakítják. Susan Sarandon pedig azért lesz felelős, hogy a szerelem is biztosítva legyen a cselekmény folyásában. Majdnem elfeledkeztem az egyik legfontosabb érzelemmentes szereplőről, a fehér burkolatba öltözött robotról, aki Frank pajtása és bűntársa is lesz egyben. Úgy látszik Amerika elrejtett zeg-zugaiban fogannak még eredeti ötletek.

Hagyjuk a felesleges köröket: a transzformerszes csengésű Olivier MEGA(T)RON neve maximum egy kupac lószarra garancia, Luc Besson írói vénája sem szárnyal már túl magasan - és nem egy folytatással fog megújulni. Egyetlen reménysugara ennek a halmozottan felesleges folytatásnak az 50-es éveire gyakorlatilag akcióikonná érő, kérges szívű, maszkulin Liam Neeson. Drukkoljunk annak, hogy az akciójelenetek piszkosul élvezhetően lesznek megrendezve, mert a sziklakeménynek szánt, szájba vágó egysorosok, amik kegyetlenül betaláltak az első részben, most gyakorlatilag bűzlenek az erőlködéstől. Úgyhogy hajrá Megatron!

Csak kattog és kattog Paul Thomas Anderson új filmjének előzetese. Philip Seymour Hoffman és a hosszú időre eltűnt, majd most újból a vásznakra költöző kiváló színész, Joaquin Phoenix a főszerepben. Állítólag a szcientológiát kezdi ki a film. Meglátjuk, amikor majd év vége felé bekattog a mozikba.

Ha horrort akarsz eladni, akkor elég felvillantani a Paranormal Activity címét, és igazából tök mindegy, hogy annak rendezőjének, producerének, vagy az unokatestvérének a kishúgának volt köze hozzá, mert a parázásra kiéhezett pubertás csürhe csak úgy özönlik rá. Vagy nem. Mindenesetre most Ethan Hawke vállalta el a főszerepet, hogy eljátssza a leggyakoribb horrorklisét: a családjával új házba költözik, talál egy ládányi régi felvételt, amin az előző lakók nem túl bizalomgerjesztő dolgokon mentek keresztül. Aztán jönnek a karcos hanghatások és...mondjam még?

Tarantino legújabb westernje megkapta a szinkronos előzetest, amiben aszondják, hogy hamarosan, még jó, hogy kint december a premierdátum itthon meg január. Vajon mennyire vész el a szinkronban a dialógusok esszenciája?

Robert Zemeckis a motion capture filmek után végre visszavándorol az élőszereplők közé, ráadásul ez a téma az ő kezében aranyat érhet. Denzel Washington-nak pedig már amúgy is régen sikerült belenyúlnia egy efféle tuti szerepbe. Egy utasszállító pilótáját alakítja, aki megment 108 embert a haláltól, emiatt Amerika rocksztárként ünnepli, amíg ki nem derül, hogy alkoholt találtak a vérében. Denzel-nek pedig olyan nevek asszisztálnak, mint John Goodman vagy Don Cheadle. Engem rápörgettek.

Mads Matthiesen Dennis című kiváló rövidfilmjét faragja egész estés mozivá, amiben a 38 éves testépítő keresi az igaz szerelmet, amiért még Thaiföldre is képes elutazni, hogy megtalálja, ezáltal elszakadva a kissé gonoszkodó, házsártos anyjától, akivel eddig élt. Csiszolatlan gyémántnak tűnik, a dánokban pedig még egyszer sem csalódtam, és ez a dráma is tele van remek pillanatokkal, totálisan megkapó hangulatfoszlányokkal. Műfajkedvelőknek ajánlott.

Ami nem sikerült a Cosmopolisnak, az talán összejöhet ennek a semmiből jövő, elmét karcoló sci-finek. A reklámok és multik okozta manipuláció olyan mutálódott méreteket ölt, ahol a termékek nem egyszerűen kúsznak az elménkbe, hanem akár életre is kelnek. Mindezt Max Von Sydow felhőkarcolóból egy pohár pezsgő mellett nézi végig és röhög a markába. Az aberrált mind-trip jelzőt még kevésnek érzem...

A Dark Castle stúdió legújabb libabőrt keltő horrorjában összegyúrja az utóbbi 10 év szellem témájának kliséit, hogy aztán valahol az érdekes és a középszer határmezsgyéjén állást foglaljon. A kézi kamerától kezdve a plafonon lógó tükörképünkig van itt minden, amitől döglik a tini-populáció, de elálmosodik a kíváncsi horrorista. Nem baj, néha ilyen is kell.

Visszajönnek. Steve Carell egyetlen karakterén sem röhögtem ki magamból annyira a vakbelem, mint ezen az idiótán, amit az Anchormanben alakít. Adam McKay, az első rész direktora maradt, a szkriptet pedig természetszerűen Ferrell írja. Mostanság nem sok vígjáték van, amire türelmetlenül várni kell - ez sem mostanában esedékes -, de erre talán megéri.