Mindenki látta a videót, amiben egyesek jajveszékelve, mások a szemüket eltakarva, megint mások csak szimplán hülye fejet vágva izgulják halálra magukat a Paranormal Activity egyik teltházas vetítésén? Akkoriban ezek a képsorok annak rendje s módja szerint elhintették a remény morzsáit - amit mellesleg a poszteren virító szöveg is megtett -, miszerint olyan borzongásban lesz részünk, amit horrorfilm már időtlen idők óta képtelen volt nyújtani. A film megtekintése után állítom, hogy az említett felvétel mindössze pár ügyes vágás eredménye; a sokkot kapott közönség pedig sokkal inkább az Álom.netet nézhette, mintsem a Paranormal Activityt.

  -Parano... micsodaaa?!

A szemfüles olvasó már ezekből a sorokból leszűrhette, hogy nekem egyáltalán nem jött be a film. Mielőtt azonban rátérnék arra, hogy miért nem, lássunk egy rövid összefoglalót a történetről: Egy rakoncátlan szellemnek hála, Katie már 8 éves kora nem aludt normálisan. Barátja, Micah ezért úgy dönt, hogy felszerel a hálóban egy kamerát, ami rögzíti az éjszaka előforduló paranormális jelenségeket, ők meg majd reggelente szépen kielemzik a látottakat. A felvételeken pedig van is mit elemezni, hiszen hőseink elborzadva tapasztalják, hogy amíg ők az igazak álmát aludták, addig a házban található tárgyak önállósították magukat, és a lábdobogásból ítélve valaki még egy rögtönzött aerobic órát is tartott az emeleten. Kötélidegeik lehetnek, mert ezektől függetlenül a legnagyobb nyugalommal hajtják álomra fejüket minden áldott este.

A pokoli lény eleinte csak kóstolgatja őket, aztán egyre jobban begizdul. Micah ráadásul még provokálja is, pedig a bölcs médium megmondta, hogy jobb az ilyesmivel nem játszani. A film fő célja az ijesztgetés lenne, de az a néhány ajtócsapkodás, villanykapcsolgatás meg kopogás senkire nem fogja a frászt hozni. Egyszerűen unalmas és érdektelen az egész. A mélypontot akkor éri el, amikor a tréfás kedvű Micah kiszór egy kis lisztet az ajtó elé, amibe a gyanútlan démon ügyesen bele is lép, hogy aztán nagy, fehér csirkelábnyomokat maga mögött hagyva lesprinteljen a lépcsőn. A vége felé azért kezdi összeszedni magát a film, az utolsó 15-20 percben már egészen nyomasztó érzés töltött el. Az érzés azonban rövidesen úgy elszállt, mint a Rakéta csapat egy random Pokémon-epizód végén. Három befejezés készült, én csak a rendőröset láttam, de valahogy nem lettem kíváncsi a többire. Akármilyen jó is lehet a zárás, ezt a filmet nem fogja megmenteni.

A karakterekben semmi kedvelhetőt nem találtam, így aztán az együttérzésnek és az értük való izgulásnak is csak messziről integettem. Az őket alakító színészek ismeretlen arcok, ezért nem is szánok rájuk több szót. Jó pont, hogy az általam látott kézikamerás filmek közül ebben zavart legkevésbé a kamerarángatás. Zene nincs, a hanghatások viszont néha megemelték picit a vérnyomásomat, de ez édeskevés ahhoz, hogy a Paranormal Activity beváltsa, amit ígér.

A Nagy Testvér mindent lát 

Hogy Oren Peli kisköltségvetésű filmje mindezek ellenére miért tudott mégis hatalmas bevételeket produkálni? Na, kérem, ez itt az igazi paranormális jelenség! Nincs rá ésszerű magyarázat. Egy dolog azonban biztos: október 22-én (idehaza egy nappal korábban) a láthatatlan óriáscsirke visszatér, ugyanis érkezik a Paranormal Activity 2. A jó hír az, hogy elődjénél csak jobb lehet, mert az egy jóindulatú 3/10-nél nem ér többet.