A 2012-es év kimagaslóan szép és gazdag terméssel örvendeztette meg a mozgókép kedvelőit, de persze ez az időszak sem volt azért makulátlan; mindig akad néhány selejtes termék, amitől legszívesebben fáklyákat és vasvillákat ragadva száműznénk a készítőket Joss Whedon vagy Christopher Nolan pincéjébe, hogy ott gondolkozzanak el azon, miféle förmedvényt is merészeltek kiadni a kezükből, anyagilag és mentálisan egyaránt megkárosítva ezáltal a gyanútlan filmbuzit. Tavaly szerencsére csak néhányszor akartam felvágni az ereimet a popcornos doboz élével, de azért nem esett nehezemre összeguberálni egy 10-es listát a legrosszabb és/vagy legnagyobb csalódást okozó filmek szemétdombjáról.
Lássuk hát, miket utáltam a legjobban 2012-ben:
10. Merida, a bátor
Lófaszt. Nem Merida a bátor, hanem az, aki képes végignézni a Pixar eddigi legigénytelenebb meséjét anélkül, hogy horkolva borulna a mellette ülő ölébe, ugyanis az animációs cég legújabb műve a gyártó nevének utolsó szótagjával jellemezhető a legkönnyebben. Az idegesítő, vörös hajú luvnya unalmas kálváriája sajnos már finoman szólva sem a megszokott kreativitást, bájt és extra minőséget szállítja, ez már kétségkívül a kommersz hollywoodi futószalagról pottyant a mozikba.
9. Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték
Robert Downey Jr. az a színész, akit minden filmben szeretünk, még akkor is, ha netán egy bizonyos Guy Ritchie nevű szerencsecsomag utasítására kénytelen egy metroszexuális akciósztár bőrében bohóckodni, meggyalázva ezáltal Sir Arthur Conan Doyle kultikus nyomozóját. Az Árnyjáték sajnos pont attól fosztja meg a figurát, ami a bűnügyi regények ikonjává tette, így aztán hiába szeretjük Downey Jr-t akkor is, amikor póniháton lovagol vagy amikor női ruhába bújik, a divatos lassítások, robbanások és üldözések sűrűjében Ritchie egy mezei akciófilmmé redukálja Holmes és legnagyobb ellensége, Moriarty professzor összecsapását, ez pedig megbocsájthatatlan bűn.
8. 007- Skyfall
Sam Mendes is nyugodtan helyet foglalhat Guy Ritchie mellett egy sötét sarokban, mivel hála neki, a legújabb Bond-filmben a főszereplő profi titkosügynök helyett leginkább egy lezüllött pornósztárra hasonlít, aki úgy vergődik végig a filmen, mint egy beszívott Magdi anyus a lépcsőházban. A drámainak szánt üres merengések pedig nem csak feleslegesen hosszúvá és vontatottá, hanem egyben kínosan erőltetetté is teszik az egészet.
7. Titánok haragja
Várható volt, hogy ez a film se lesz Oscarra jelölve, de ugyanazt a történetet még egyszer eladni, csak más szereplőkkel az enyhénél picivel durvább pofátlanság még akkor is, ha csiszoltak valamelyest a külcsínen, így nemcsak az effektek, de a 3D is egészen pofás lett, úgyhogy végre egyenesen az arcunkra fröcsög az a szar, amit a készítők egy epikus fantasy-kalandfilmnek szántak. Juhú.
6. Abraham Lincoln, a vámpírvadász
Kellemetlen, feszengő érzéssel tölt el már maga a cím leírása is, így a röhej kategória egyik legnagyobb győztese a favágóból vámpírvadásszá avanzsáló elnök káprázatosan ostoba története, ami egy balta erejével hasogatja az ember frontális lebenyét, hogy a lehető legkülönfélébb érzelmi reakciókat válthassa ki a nézőből, a görcsös röhögéstől a fájdalmas zokogásig.
5. Hadak útján
A legelvetemültebb falusi búcsúban sincs akkora ordenáré giccsparádé, mint amilyent Steven Spielberg a vásznakra öklendezett. A földi poklot megjárt ló kurva unalmas históriáját ugyanis a túlcsorduló és öncélú érzelgősségen, gusztustalan és kiábrándító hatásvadászaton túl az émelyítően szétszűrt képi világ teszi csak igazán elviselhetetlenné és emészthetetlenné.
4. Az éhezők viadala
Az olcsó díszletek között bújócskázó, idétlen gyerekek izgalmasnak szánt története nem elég, hogy időnként még apró részleteiben is lopja a kultikus Battle Royale cselekményét, de olyan nevetséges fordulatokkal spékeli meg a két unszimpatikus főszereplő harcát a túlélésért, hogy ihaj (a gombnyomásra földből kinövő szörnyeknél már habzó szájjal rángatózott a fejem, a záróizmom pedig lassan elernyedt és furcsa szagok kezdtek terjengeni). És ennek a fosnak rajongótábora van; ez a kemény, nem Bella mellizma. Lehetséges, hogy megtaláltuk az új Twilightot?
3. A csodálatos Pókember
A világ legnépszerűbb képregényhősén ritka nagy átok ül, ami Sony névre hallgat; a stúdió ugyanis az eleddig mindössze egyetlen ultragay filmet (500 nap nyár) felmutatni képes Marc Webbre bízta a rendezést, aki annak rendje és módja szerint el is hasalt, mint részeg főiskolás a saját hányásában. Webb egy dadogós, nyálas homár képében megalkotta minden idők legidegesítőbb Pókemberét, és olyan igénytelenül összecsapva készítette el annak eredettörténetét, mint hülyegyerek a matekházit.
2. Project X – A buli elszabadul
Ilyen otromba trehányságot is régen láttam már. Egy történet nélküli, igénytelen, kézi kamerás suttyóság ez, amelyben irritáló karakterek gyötrelmesen szar poénokat eregetve buliznak szét egy utcát, kiváló példát mutatva a sok gyökérnek, aki a film után már írja is ki a szüleitől kapott okostelefonján facebookra, hogy „Eggy ijen bulit nekünk is csapatnunk kell eccer!”
1. Prometheus
A látszólag szenilissé vált Ridley Scott Alien előzményfilmként beharangozott, végül teljesen másnak készült filmje egy dramaturgiai katasztrófa, melynek röhejesen bárgyú horrorelemekkel kibélelt kérdéshalmaza egy Halálcsillag erejével igyekszik pusztítani az agysejtjeinket. Maga a film pedig olyan, mint a szennyvízcsatorna: hosszú és büdös, a tartalma pedig sűrű és zavaros. Fájdalmasan kaotikus okoskodás, ami a világot akarja megváltani, és közben észre se veszi, hogy mennyire jelentéktelen ostobaság valójában. Go home, Ridley, You are drunk.
