Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim; végre egy olyan évet tudhatunk magunk mögött, amire legalább filmes szempontból azt tudjuk mondani, hogy jó volt. Végre nem kellett vért és vizeletet izzadni, hogy összekapirgáljak 10 vállalható címet, végre szelektálhattam kedvemre a jobbnál jobb csemegék közül, miközben fel-felbukkantak az elmúlt 365 nap legkellemesebb mozis vagy éppen otthonülős filmes élményei.

2012 egy igen sokszínű év volt. Nevezhetjük a képregényfilmek évének, a nosztalgia évének vagy a minőségi blockbusterek évének; akárhogy is hívjuk, élmény volt az idei alkotások zömét szemügyre venni, méghozzá baromi jó élmény. Persze egyszerű halandó lévén nekem is vannak elmaradásaim, amik talán egy tökéletesebb világban helyet kaptak volna a listán, ezekért bocs. Arra meg remélem, senki figyelmét nem kell felhívnom, hogy az alant elterülő címek kizárólag az én ízlésemet tükrözik. Még csak véletlenül sem törekedtem objektivitásra, tessék így is kezelni, különben a Jézuska visszaviszi az összes ajándékotokat. Lájkolni, hozzászólni, bólogatni és vitatkozni ér, de csak mértékkel, jövőre pedig ugyanitt találkozunk. Én most megköszönöm az egész éves figyelmet, vagy csak a most idepottyanók figyelmét, és Boldog Új Évet kívánok mindenkinek, még az esetleges trolloknak is, akik amúgy bannolva lesznek.

Íme az én TOP10-es listám, az én kedvenc idei filmjeimmel:*

10. Rontó Ralph

Az év animációs filmje azokba az időkbe repít vissza bennünket, amikor úgy dobáltuk a játékgépekbe az érméket, mintha az életünk múlt volna rajta – ami persze átvitt értelemben igaz is volt. A Rontó Ralph valóságos svédasztalát képezi a régmúlt idők nagyszerű játékainak, s miközben ránk borítja a nosztalgia kellemesen bizsergető fátylát, nem felejt el kitekinteni a mai piac agyatlan szórakoztatást nyújtó, ostoba és kommersz tömegtermékeire sem. Ennél fogva minden korosztály kocka lelkületű képviselője találhat benne valami ismerőset, valami kellemes emléket ébresztő momentumot, apró utalást, és ez képezi a film legnagyobb erősségét azon túl, hogy baromi jól össze van rakva; piszok vicces, izgalmas és szórakoztató.

9. John Carter

Kerek 100 évvel ezelőtt alapozta meg egy bizonyos Edgar Rice Burroughs azt a műfajt, ami többek közt később a Star Warst és az Avatart is kitermelte. A sci-fi alappillérének számító John Cartert azonban az előbb említett filmek és társaik már annyira kizsigerelték, hogy a sok üresfejű néző nem volt képes a helyén kezelni, így eme ígéretes franchise korai bukása egyben az év egyik legelszomorítóbb filmes eseménye is lett. Pedig a John Carterben minden megvan, ami egy mainstream sci-fi-fantasy-be kell: ötletes világ, szerethető hősök, érdekes figurák, lehengerlő látvány, üdítő poénok, kalandok és csaták. Igaz, az első élőszereplős filmjét rendező Andrew Stantonnak talán túl nagy falat volt egy legenda életre keltése a mozivásznon, de az összhatást tekintve egyáltalán nem végzett rossz munkát.

8. Felhőatlasz

Ha a Wachowski tesók egyszer munkához látnak, az elég sokféle reakciót képes kiváltani a közönségből, a fogcsikorgatástól az örömujjongásig, ám bármennyire is legyen megosztó a stílusuk, abban bizony mindenkinek egyet kell értenie, hogy amit ők a kezükből kiadnak, az egy nagyon gondosan felépített, iszonyú kreatív, különböző stílusok határait feszegető; röviden szólva kibaszott egyedi és különleges élmény lesz. Nincs ez másképp a Felhőatlasz esetében sem, ami egy hat síkon futó, káprázatos történetet mesél el, hol humoros, hol komorabb hangvétellel, és olyan elképesztő látványvilággal, hogy füled-farkad kettéáll.

7. Kertvárosi kommandó

Az év vígjátéka. És pont. Elvetemült, alpári humor, hasfalrengető szituációk és a világ legtahóbb polgárőrei röhögtetik halálra a kedves nézőt, ill. annak kezelőorvosát, gyógyszerészét, fogorvosát, urológusát és még talán azt a szomorú csajt is a tamponreklámból. Mindenesetre egy alternatív verzióját láthatjuk annak, hogy milyen is az, amikor idegenek inváziója borzolja fel egy csendes városka kedélyeit, ahol csupán egy maroknyi komplett idióta szállhat velük szembe, kiknek a legfontosabb felszerelése a sör.

6. A tetovált lány

Bár David Fincher nagyszerű krimije csak jócskán megkésve, a tavalyi év utóhatásaként került a hazai mozikba, pofátlanság lenne részemről lehagyni a listáról, hiszen egy remekül sikerült remake-ről van szó, ami szinte minden téren felér skandináv eredetijéhez. A történet lassú, de határozott kibontakozása, a markáns karakterek felépítése, a sötét vagy éppen fakó tónusú képi világ nyomasztóan rideg hangulata és Fincher hozzáértő kezei mind-mind erről tanúskodnak.

5. Resident Evil: A kaptár 5. – Megtorlás

Sokan a pokolba kívánják Paul W.S. Andersont Milla Jovovich-csal és az ő Resident Evil sorozatukkal együtt; nos ők azok, akiknek fingjuk sincs róla, mi az az eszement szórakozás, amikor szájtátva merülsz el a fárasztó egysorosok és a háromdimenziós, agyatlan mészárlás véres, szexi és full értelmetlen habjaiban, miközben olyan veszettül élvezed a pörgést és a CGI-látványorgiát, hogy vérágas szemekkel bámulsz ki a szemüveg sötét lencséi mögül, míg az egyik kezeddel irdatlan tempóban pofozod magadba a popcornt, a másikkal meg görcsösen kapaszkodsz az ülés karfájába, nehogy véletlenül eltaláljon egy kirepülő fejsze vagy üvegszilánk. Szerencsére én ismerem az érzést és kurvára imádom.

4. The Expendables - Feláldozhatók 2.

Az öreg Stallone és csapata már egyszer bebizonyította, hogy még mindig képes keményen odapirítani, ezúttal pedig a humort sem mellőzve darálják halomra az ellent. A rengeteg ironikus kitekintés, egykori önmagukra való cinikus reflektálás és a pusztító poénok kavalkádja csak még töményebb szórakozássá teszi a szétszakadó testek, szétlőtt fejek, bevert orrok és oltári nagy robbanások parádéját.

3. Silent Hill 2. – Kinyilatkoztatás

Valószínűleg minden idők legjobb játékadaptációja potompénzből fabrikál a vászonra egy olyan erős és kifejező látványvilágot, ami úgy eleveníti fel a játék pokoli helyszíneit, hogy az ebből fakadó borongós hangulattól a hideg is végigfut az ember hátán. Korhadó-rothadó díszleteivel, ködös utcaképeivel, kreatív és torz szörnyszülötteivel, az előző rész szálait is elvarró, izgalmas történetével, valamint Yamaoka Akira nem evilági zenéivel egy rettentő igényes feldolgozássá növi ki magát.

2. Ház az erdő mélyén

Drew Goddard és Joss Whedon közös vállalkozásának eredménye az utóbbi évek egyik legegyedibb és legszerethetőbb horrorfilmje, ami pikírt humorával és szemtelen fordulataival a műfaj egyfajta karikatúrája is egyben. A fent említett két úriember tehát veszett jól keveri a lapokat, és amellett, hogy ítéletet mondanak a horror felett, tiszteletüket is kifejezik annak nagyjai előtt, méghozzá brutális humorral és humoros brutalitással.

1. Bosszúállók

2012 Joss Whedon éve volt. A mesteré, a javíthatatlan geeké, kinek kezében arannyá válik minden, és munkásságáról csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni. Ő az az ember, aki képes volt a Marvel hőseinek középszar eredettörténetei után úgy összeboronálni a csapatot, hogy azok feltétel nélkül vegyék át az uralmat a mozik felett, kedvükre szórakoztatva egymást, de legfőképp a nézőket. Whedonnak nemcsak minden idők legjobb Marvel-filmjét, nemcsak minden idők egyik legjobb képregényfilmjét, hanem egyúttal az év legjobb és legszórakoztatóbb filmjét is sikerült felpakolnia a vászonra. 2012 bizony Joss Whedon éve volt.

*Mivel magyar vagyok, a listát a magyarországi bemutatókhoz igazítottam. A szemfüles olvasó pedig könnyedén észreveheti, hogy ebben a szellemben sajnos kimaradt egy igencsak kiváló film, méghozzá a Warrior. Ennek az a nagyon egyszerű oka van, hogy az emlegetett művet volt szerencsém tavaly megnézni, amikor is a 2. helyre küzdötte fel magát az akkori toplistámon, így felesleges lett volna újra elővenni.