Toplistázni sosincs késő, igaz még az év végi filmes toplisták megbeszélésénél jött az ötlet kedves kollégámtól (kinek a neve...), hogy szedjem össze a tavalyi év sorozatos termésének gyümölcsét, akármelyik évadot és a sorozat indulását figyelmen kívül hagyva. De végül nagy osztás-szorzás-gyökvonás után rájöttem, hogy egész pofás szériák kezdték meg ipari működésüket a nagy amerikai tévék láncolatában tavaly: cinikus-arrogáns beszélő kutyák közé szőtték be magukat a terrorizmus rettegett vezetőinek csatlósai, akik egy hatalmas házban bolyongtak perverz gumiember módjára szellemek közt, miközben a noir-os eső elmosott mindent, míg előkerült a hulla, és a gyilkos. Mi van?! - visszhangzik a kérdés ezen gondosan megkomponált összetett mondat láttán. A tovább mögött felsorakozott címekből minden kiderül.

5. Lights Out

Majdhogynem könny szökik szemembe, sportdráma rajongó szívem megszakad amikor eszembe jutt, hogy a csekély nézettség miatt elbukott a Lights Out. Egy olyan bokszsorozat terpeszkedett pedig be a tévémbe, amely a bevett, fejből felmondott történetet egyszerre használta fel újra és újított rá egy friss elgondolást. A kiöregedett bunyóst személyes és anyagi okok miatt rántotta vissza a rég látott ringbe - de előtte még kezet rázott a maffiával. Precíz, igényes dráma, amelynek a fináléja még búcsúzás gyanánt bever egy jobb egyenest a szemed közé - hogy ne felejtsd el egyhamar. (Pilotkritika)

4. Wilfred

Jason Gann nem jön zavarba, ha eldobnak egy labdát és megparancsolják, hogy hozza vissza, vagy lábhoz rendelik, esetleg erős vezényszavak kíséretében a helyére küldik. Persze, ha lehet mindent pusztán szórakozásból tesz. Ahogy a depresszió partjaira vetődött Elijah Wood-on is csak addig igyekszik segíteni, amíg az poén. Jason Gann egy kutya. Vagyis ő az atyja az ausztrál és az amerikaira átdolgozott sorozatnak egyaránt, amiben kutyamód ossza az észt, filozofál, szivatja a népet, néhány tekert spangli és hatalmas vízipipa társaságában. A fene tudja mikor volt utoljára egy sorozat ennyire szórakoztató (de már marha rég lehetett). (Évadkritika)

3. American Horror Story

A ház, amely a városi horrortúra főlátványossága most új lakókra lel. Akik természetesen nincsenek informálva (sem felkészülve) az ott egykor megtörtént kegyetlen gyilkosságokról, az emberi elme megtébolyodott tetteiről. És a házban sorra tűnnek fel a furábbnál furább, betegesnél betegesebb figurák. Ráadásul némelyikük mintha halott lenne. De ez a frissen beköltözött család a temérdek személyes sérelmeik, problémáik és múltjuk ellenére leginkább egy valamire nem készültek fel: Ryan Murphyre és Brad Falchukra. (Évadkritika)

2. The Killing

Megállíthatatlanul szakad az eső, amikor Rosie Larsen holttestére bukkannak egy kocsi csomagtartójában. A család összetörik a hír hallatán, az éppen utolsó napjait töltő Linden nyomozó pedig maradni kényszerül. Mindezek tetejében a politikai kampányok intenzíven törtetnek előre, ha kell a legmocskosabb eszközökkel. A dán eredetiből feldolgozott The Killing egy pillanatra sem lazít a kötélen, amit a nyakadra hurkol ez a feszült, mocsokban, vérben és alattomos titkokban tobzódó atmoszféra. Kiváló krimi. (Pilotkritika)

1. Homeland

Egy amerikai hadifogoly átállt - tudja meg Carrie a CIA ügynöke. Hónapokkal később az amerikai hadsereg rábukkan egy tengerészgyalogosra, akit 8 évig hadifogságban tartottak. A gondosan tálalt szkript dugig van izgalommal - nem véletlenül csaptak le a készítők az eredetileg izraeli sorozatra -, csak kellő profizmussal ki kellett használniuk. A cselekmény folyamatosan bonyolít, rengeteg elméletet kuszál egymásba, eszméletlenül jól keveri a thrillert a drámával. Egyetlen szépséghibája, hogy a majd' másfél órás finálé nem működik igazán olajozottan - minőségileg csak árnyéka a remek pilotnak. Ennek ellenére idén ennek az újoncnak az atmoszférája tudott a legjobban magába szívni a Killing mellett. (Évadkritika)