Amerika szirupja, a zászlólobogtatós propaganda, amely csak félig vált azzá Joe Johnston kezei között, de túl sokkal több sem lett belőle. Joe Johnston: Drágám, a kölykök összementek - szeretni való gyerekfilm -, Rocketeer - borzalmasan unalmas képregény adaptáció '91-ből -, Jumanji - fantasy-kalandfilm klasszikus -, Jurassic Park 3 - minőségi bukás, bár szerintem nézhető -, A tűz óceánja - kellemes kalandfilm, Viggo Mortensen - Farkasember - no comment -, és akkor elérkeztünk a jelenhez: Amerika Kapitány - szirupos, többé-kevésbé élvezhető, néhol zötyögős, de kellemes képregényfilm. Kicsit összecsapott, részletes, de többször inkább unalmas 40 km/órás tempójú eredettörténet, Amerika szuperkatonájává avanzsált Steve Rogersről.
Amerika Kapitány (hívjuk AK-nak a továbbiakban) karaktere igazából szinte már bután egyszerű: miután sorozatos elutasításokat kap a hadseregtől - véznasága, asztmája és még vagy tucatnyi fizikális nyomorúsága miatt - egy bizonyos Dr. Abraham Erskine szeme megakad hazafias kiállásán és lehetőséget ad neki. Bedobja a gépébe, egy kísérletbe, amely felturbózza fizikálisan, és a benne munkálkodó hazafias érzéseknek nyújt táptalajt és végső soron erőt, ahhoz, hogy tehesse a dolgát a II. világháborús bajtársai közt. Vagyis: a Hydra nevű szervezeten uralkodó, félresikerült kísérlet alanya, a német Vörös Koponya világuralomra irányuló hadjárata elé kell gátat gördítenie. Magyarul megy és szétbasz minden harci szkafanderbe bújtatott német segget, aki a Vörös Koponya keze alatt dolgozik. Nesze neked cselekmény. Ez persze bőven elég volna ahhoz, hogy akciómontázsok torlaszolják el bazi nagy robbanásokkal és szemet gyönyörködtető pofán-csapós lassításokkal a retinánkat.
Ehelyett az első óra mesélős, tábortűz melletti sztorizgatássá alakulva taglalja AK eredettörténetét, amiben mindössze egy vérszegény akciójelenettel szúrják ki a szemünk. Fél órányi cselekményt nyújtanak egyórássá, de minek? Mintha rendelkezne bármilyen mélyen szántó elmélettel, amit feltétlen ki kell fejteni, pedig nem. Az Amerika-imádó hazafiságot viszont különösképp ügyesen manőverezve építi a cselekménybe: színházi előadás, a képletes náci pofán vágás, bálvánnyá emelés, képregények, mind-mind szimpatikusan és nárcizmustól megfosztva gördülnek a vászonra. De hiába, ez csak felesleges virítás, mert hiányzik az, ami az AK előzeteséből: a lendület. A film első fele akcióktól csonkítva pereg, míg a másodikban már jön minden kesze-kuszán, kurtán, néhány egészen szép pillanattal megszakítva. Robbanásokban fürdő mentőakció, szupergonosz vs. szuperhős rövidre degradált első találkozása - az egyik legjobb jelenet, ahol Hugo Weaving keresztbe lenyeli Evanst - spéci hájtek kütyük, agyonnitrózott olckúl járgány, a halál torkából való kisurranás. Az alap.
Hiába jön elő minden a második félidőben, egyszerűen rossz a ritmusa, néha-néha elkapja ugyan a fonalat, de aztán újra elveszti, mintha nem lenne rutinja. Chris Evans 20 perc után eltűnik a vászonról, semmi dolga nincs, mint jelen lenni jókor jó helyen. Vörös Koponyaként Hugo Weaving brillírozik, kár, hogy értelmes jelenetet alig bírtak neki kiszenvedni a forgatókönyvírók, mert az egyik legérdekesebb karakter lehetett volna - lásd az X-men Kevin Baconjét. Tommy Lee Jones hál'isten rutinja teljes birtokában szerez néhány kellemes percet és egy ultragáz beszólást, amit könnyedén megbocsájtunk.
Szerelmi szál nélkül nincs amerikai képregényfilm: agyonhasznált sablon, szerencse, hogy relatíve keveset rabol el a felpörgő második félidőből. Ettől még kotonszagú, de legalább rózsaszín mondhatja az a pár csaj, aki megnézi.
Azért pozitívan zárul az első bosszúálló, mert a befejezés a hepiendet biztosítva tökéletesen vezeti fel az Avangerst - ahol Evansnak majd talán több potenciál jut a többiek mellett. Apropó, ahhoz képest, hogy a net tele van vele, rajtunk kívül senki nem vágta, hogy felzúg az a bizonyos teaser a stáblista után, úgyhogy a sepregető fiúkkal karöltve néztük meg, akik meglepődve röhögték el magukat, hogy mi legalább tudjuk. Végül konklúzió: ha már komolytalan és buta, akkor legalább lenne szép és ritmusos, de csak néha az. Úgyhogy szuperkatona ide, Chris Evans oda, ezt sokkal expresszívebben, csordultig töltve akcióval illett volna megrendezni kedves Joe Johnston, de azért kösz. 6/10
