- Hello. – Szia. – Mi újság? – Semmi különös. – Kérsz egy sört? – Az jól esne. Köszi. – Nincs mit. Érzed a komlót? – Aha. – Nem akarsz rágyújtani? – Most nem. – Biztos? – Aha. - Tényleg nem? – Tényleg. – Még egy sör? – Jöhet.
Ha ilyen kurva unalmas, semmitmondó párbeszédeket szeretnél hallgatni 90 percen keresztül, miközben LÓFASZ SE történik, akkor az Ivócimborák neked lett kitalálva. Én természetesen nem jutottam el a végéig, és kétlem, hogy valaha az életben annyira unatkoznék, hogy ennek a fosnak a befejezésére vetemedjek, mert ennél még a világ összes tamponreklámja egymás után levetítve is tartalmasabb, szórakoztatóbb élményt nyújtana. Valószínűleg a rendező is végigaludta a forgatást, már ha egyáltalán volt rendező – a forgatókönyv hiányából kiindulva ezen sem lepődnék meg. Igazából még a műfaját sem tudom meghatározni; a nagy büdös semmi manifesztációja ez a film. Sehonnan nem tart sehová; olyan, mintha a világ legrosszabb sörreklámját néznénk másfél órán keresztül. A történet rettenetes. A párbeszédek borzasztóak. A tempó botrányos. A rendezés kriminális. Az összhatás gyalázatos.
Mint mondtam, nem jutottam el a végéig (mindenkire csodálattal vegyes tisztelettel tekintek, akinek sikerült), a befejezést valahogy így képzelem el: - Hello. – Szia. – Mi újság? – Semmi különös. - Hozzak egy sört? – Hozhatsz. – Te is kibaszottul unod már ezt a filmet? – Az nem kifejezés. – Akkor mennyi legyen? – 1/10