A kilencedik légió története már a könyökünkön jön ki; ezerféleképpen mesélték el, dolgozták fel, gondolták újra, ezért most nem is nagyon fárasztanak minket ezzel, helyette inkább kapunk egy akciódúsnak és kalandosnak tűnő, ám legbelül teljesen üres folytatást.

A kisebb kikacsintásokból megtudjuk, hogy a Flavius Aquila vezette IX. légió egy ködös napon elveszti a Római Birodalmat jelképező arany sast. Aqulia fia, Marcus pedig elhatározza, hogy a sassal együtt családja becsületét is visszaszerzi. A rendkívül veszélyesnek ígérkező kalandja során két dologra számíthat: kardjára, és egy Eszka nevű rabszolgára.

A játékidő java részében hőseink felválta lovagolnak és harcolnak, ami történet híján nem igazán tud érdekes maradni majd’ két órán keresztül. Vissza kell szerezni a sast, és kész – erről szól az egész. Nincsenek nagy meglepetések, váratlan fordulatok, az utolsó képkockáig kiszámítható a cselekmény.

Még a harcok se tudják igazán megmenteni, pedig számos összecsapás szemtanúi lehetünk. Azon már nem is érdemes fennakadni, hogy minden csatajelenetnél földrengés van, de még a vágások is sokszor követhetetlenül gyorsak. Maguk a fightok egyébként nagyon jók lennének, igaz, nem fröcsög literszám a vér, de röpködnek a nyílvesszők és szúrnak-vágnak a kardok. A végső csata pedig minden logikát mellőzve emel ki néhány hatásvadász eszközt a mellényzsebéből (a lovakat lefutó északi harcosoknál fogtam is a fejem), a zárás meg ugyanolyan semmilyen, mint maga a film.

Nincsen benne semmi élet, unott a színészi játék, a rendezés és úgy az egész. Hiába lovagol szép magyar tájakon Channing Tatum és Jamie Bell, ez a kaland most nem lett olyan érdekfeszítő, mint ahogy azt a direktori székben csücsülő Kevin Macdonald elképzelte. 4/10