A Fairy Tail egy olyan világba kalauzol el bennünket, amelyben a mágia tudománya kulcsfontosságú szerepet játszik az emberek életében. A varázslók rendszerint céhekbe tömörülnek, ahol képességeik fejlesztése mellett különféle küldetéseket vállalnak el, amikkel az egyszerű emberek nem tudnak megbirkózni.

A világ legelvetemültebb céhe minden kétséget kizáróan a Fairy Tail. Tagjai egytől-egyig bolondok, élen a hiperaktív sárkányölő Natsuval; beszélni és repülni is tudó macskájával, Happy-vel; a mindig vetkőző Gray-jel; az extra erős Erzával; valamint a folyton anyagi gondokkal küszködő csillagmágussal, Lucy-val. Ők öten egyébként a Fairy Tail legütőképesebb csapata: nem ismernek lehetetlent, és az állandó belső civakodások ellenére is elválaszthatatlanok.

Egyetlen probléma van velük: mesteri szintre fejlesztették a dolgok „túlzásba vitelét”, így általában a küldetéseik során nagyobb kárt csinálnak, mint hasznot. Mi értelme van megmenteni egy várost az azt pusztító szörnyektől, ha a harc végére az épületekből nem marad semmi? Hőseink ebbe még csak bele sem gondolnak, a legkisebb hezitálás nélkül zúznak szét mindent, ami az útjukba kerül.

Ezeken a küldetéseken követhetjük nyomon Natsut és csapatát, az idő múlásával pedig egyre szélesebb képet kapunk múltjukról, céljaikról, motivációikról. Különösebben nagy, átfogó kerettörténet nincs, bár kb. 20 részenként elhintenek pár információmorzsát eltűnt sárkányokról, meg időnként felbukkan valaki, aki egy Zeref nevű démont szeretne feltámasztani, de leginkább a harcokra és a humorra épít a sorozat, a sztori eléggé mellékes marad. Amolyan „Kitalálok pár érdekes karaktert, a történet meg majd alakul valahogy” hozzáállást érzek az író részéről (akit mellesleg Mashima Hironak hívnak, és olyan műveket tett már le az asztalra, mint pl. a Rave Master).

A dolog mindenesetre működik: a Fairy Tail még 70+ rész elteltével sem válik unalmassá, köszönhetően a remekül kitalált karaktereinek, ill. az ütős és néha valóban fájó párbeszédeinek. A legérdekesebb figura a főszereplő, Natsu, aki egy Igneel nevű sárkánytól tanulta sárkányölő-mágiáját, emellett pedig kizárólag tüzet eszik, mindig mindenkivel meg akar küzdeni, és az utazás a gyengepontja (bármilyen járművön rögtön émelyegni kezd).

A többi karakter is egyedi és érdekes, a sajátos mágikus képességeiken kívül pedig mindannyian rendelkeznek néhány csak rájuk jellemző, extra tulajdonsággal, ami rengeteg visszatérő poén forrása. Ilyen például Gray vetkőzésmániája, vagy Elfman férfias kisugárzása, de Happy következtetései is megérnek egy misét. Mindenkinek megvan továbbá a saját harci stílusa és mágiája, van közöttük, aki tűzzel, jéggel, villámokkal vagy illúziókkal támad, de akad olyan is, aki ún. csillagszellemek megidézésére specializálódott, vagy éppen 1000 féle ruhába tud pillanatok alatt átöltözni.

A látványos és izgalmas harcokat remek zenék kísérik, amik az egész sorozatra jellemzőek. Az idő múlásával egész más stílusú dallamok csendülnek fel, de mindig sikerül eltalálni a megfelelőt, és ez egy egészen különleges, fantasy rpg-kre emlékeztető hangulattal ruházza fel a Fairy Tailt. A grafika a sorozat alapjául szolgáló mangához képest jelentős módosításokon esett át: sokkal kidolgozottabb és szebb lett, ez pedig leginkább a karakterek külsejében mutatkozik meg.

Aki egy pörgős, akciódús és humoros, valamint fantasy-elemekkel átszőtt shounenre (eredetileg tizenéves fiúk számára készült fájtolós anime/manga, ma viszont már a legkeresettebb műfaj) vágyik, ami tele van nagy csöcsű animelányokkal, annak a Fairy Tail a tökéletes választás. A sorozat eddig kb. 70 részt élt meg, és még nem tudni, hogy mikor lesz vége, de az biztos, hogy a műfaj kedvelőinek érdemes végigizgulni/nevetni Natsuék kalandjait. Erős 7/10.