A héten végre a Silent Hill 2. része is befut a hazai mozikba, a borzongás eme kimagaslóan ütős fajtája november 1-től lesz elérhető, méghozzá 3 db dimenzióban. Addig is vegyünk szemügyre néhány plakátot: elsőként érkezzen egy rajongói próbálkozás, alatta pedig felsorakoznak a hivatalos poszterek is.

















Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt - tartja a mondás, ám ha egy idegen faj csápos egyedei érkeznek az űrből nem éppen barátságos szándékkal, kiknek egyetlen gyengepontja a pia, akkor bizony nincs mit tenni, mint néhány felest és pár korsó sört legurítva védekezni az invázió ellen. Egy ír halászfalu lakói pedig pontosan ezt teszik, az alkoholt literszám vedelve vágnak rendet a polipszerű alienek között, hiszen amíg részegek, addig biztonságban vannak. 

M. Night Shyamalan szekere nem ment túl jól az elmúlt években, ám a szemfényvesztés egykori mestere gőzerővel igyekszik visszakapaszkodni az élvonalba, ezúttal Will Smith és fia, Jaden segítségével. A 2013 júniusára ígért After Earth sci-fi 1000 évvel a Kataklizma után játszódik, ahol az emberiség új otthonra lelt a Nova Prime-on. A legutóbbi küldetéséről frissen hazatérő Cypher Raige tábornok 13 éves fiával a fedélzeten azonban egy aszteroidavihart követően kénytelen az elhagyatott és veszélyessé vált Földre navigálni megrongálódott űrhajóját…